Az EU tagállamai külön-külön döntik el, beengedik-e a magyar munkavállalókat <br/>

Vágólapra másolva!
Bekövetkezett az a politikai áttörés, amelyet Magyarország várt az EU soros svéd elnökségétől csatlakozási tárgyalásain. Sikerült ugyanis ideiglenesen lezárni a munkaerő és a tőke szabad áramlásával, valamint az adózással foglalkozó fejezetet. Orbán Viktor áttörő diplomáciai sikerként értékelte a fejleményeket. Magyarország az újabb fejezetek lezárásával "holtversenyben" az első helyre került Ciprussal.
Vágólapra másolva!

Bekövetkezett az a politikai áttörés, amelyet Magyarország várt az EU soros svéd elnökségétől csatlakozási tárgyalásain. A tárgyalások kedden Luxemburgban tartott külügyminiszteri szintű fordulóján sikerült ideiglenesen lezárni a munkaerő és a tőke szabad áramlásával, valamint az adózással foglalkozó fejezetet. A svéd elnökség időszakában Magyarország nyolc, eddig összesen huszonkét fejezetet tehetett félre, s ezzel tovább erősítette pozícióját a legelőrébb tartó tagjelöltek csoportjában.

A csatlakozási tárgyalások politikailag egyik legkényesebbnek számító fejezetével, a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos közös uniós tárgyalási álláspont legfeljebb hét évig tartó átmeneti időre lehetővé teszi az új tagországokból érkező munkaerő beáramlásának korlátozását. Ez azonban nem feltétlenül jelent a gyakorlatban is korlátozásokat, mert az átmeneti időszakban mindegyik tagország saját nemzeti szabályozását alkalmazhatja, vagyis ha jónak látja, a jelenleginél nagyobb mértékben vagy akár teljesen is megnyithatja munkaerőpiacát.

A munkaerő szabad áramlását illetően az EU és a tagországok teljesítették, illetve teljesítik Magyarországnak azt a feltételét, hogy nyilatkozzanak az általuk alkalmazni kívánt nemzeti szabályozások mibenlétéről. A tizenötök közös nyilatkozatot tettek arról, hogy a csatlakozásoktól kezdve a jelenleginél lényegesen nagyobb mértékben megnyitják munkaerőpiacukat az új tagországok előtt. Svédország pedig bejelentette, hogy a maga részéről már a bővítés kezdetétől megnyitja munkaerőpiacát az új tagországok előtt. Magyarország hasonló tartalmú nyilatkozatot kapott Hollandiától is, az ebből a szempontból kulcsországnak számító Ausztria pedig fokozatos liberalizálást helyezett kilátásba. Németország egyelőre nem jelezte szándékait.

Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja szerint a tagországok közötti differenciálás elve nem engedi meg, hogy a munkaerő-áramlás fejezetében most alkalmazott megoldást modellnek tekintsék a többi tagjelölt esetében is. Ez utóbbiaknak mindenképpen ajánlható azonban, hogy tanulmányozzák az EU és Magyarország által kialakított formulát - mondta a bővítési biztos.

A tőke szabad áramlásával kapcsolatban a keddi fordulóra már csak egy fontosabb nyitott kérdés maradt. Magyarország az egyéni mezőgazdasági vállalkozókra is szerette volna kiterjeszteni a termőföld külföldi tulajdonba kerülésének hét évre szóló tilalmát, az unió kezdetben ellenezte ezt. Végül olyan kompromisszumos formulát találtak, hogy e csoporton belül azok juthatnak Magyarországon földtulajdonhoz, akik legalább három éve állandó lakhellyel rendelkeznek ott, és mezőgazdasági tevékenységből élnek.

Magyarország az újabb fejezetek lezárásával "holtversenyben" az első helyre került Ciprussal. Mindkét tagjelöltnek már 22 fejezetet sikerült lezárni. Anna Lindh, a soros EU-elnök Svédország külügyminisztere és Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja a tárgyalások utáni kivételes jelentőségű eredménynek, politikai áttörésnek nevezték a Magyarország által elért eredményt.

Külön kiemelték, hogy a csatlakozási tárgyalások politikailag egyik legkényesebb fejezetéről, a személyek szabad áramlásáról született megállapodást. A tagjelöltek közül elsőként Magyarország tudhatja maga mögött mind a személyek, mind a tőke szabad áramlásáról szóló fejezetet.

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta: miután sikerült lezárni az uniós csatlakozás szempontjából sarkalatos kérdéseket, már csak részletkérdések vannak hátra a csatlakozási tárgyalásokon. Igaz, nagyon fontos részletkérdések - tette hozzá.

A miniszterelnök diplomáciai sikerként értékelte, hogy az EU végül nem a német, hanem a magyar javaslatot fogadta el a munkaerő áramlásával kapcsolatban. A németek azt javasolták, hogy 7 éves munkavállalási tilalom - illetve erős megszorítások - legyenek az újonnan csatlakozó országok munkaválalói számára, ha az EU-ban akarnak dolgozni. A magyar javaslat szerint - melyet végül elfogadtak - egy általános európai norma helyett a tagállamok kormányaira bízza, megnyitják-e kapuikat a keleti munkások előtt, vagy ragaszkodnak-e a 7 éves tilalmat.

Martonyi János külügyminiszter szintén kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy Magyarország ezzel mind a négy uniós alapszabadság (az említettek mellett az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása) ügyében megállapodásra jutott az unióval. Fajsúlyát tekintve ezekhez mérhető a környezetvédelemről szóló fejezet, amelyet szintén sikerült már lezárni -mondta Martonyi János.

Mindezek alapján minden esély megvan arra, hogy Magyarország a jövő év folyamán lezárja a csatlakozási tárgyalásokat. "Magyarországnak ezek után nagyon nehéz lesz kimaradnia a bővítés első köréből" - mondta a svéd miniszter asszony.

[origo]

Korábban:

( 2001. június 11.)