Vagyonnyilatkozatra kötelezik a hivatásos katonákat <br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Vagyonnyilatkozatra kötelezik a magasabb beosztásokban dolgozó katonákat a jövő évtől. A tábornokoknak és ezredeseknek, valamint családtagjaiknak évente, az alacsonyabb rangú tiszteknek kétévente kell vagyonnyilatkozatot kitölteniük. Emellett jövő év elejétől negyvenszázalékos illetményemelést kapnak a hivatásos katonák - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő. A kormány keddi ülésén ugyanis döntés született arról, hogy jövőre összesen 30 milliárd forintot fordítanak a hivatásos és szerződéses katonák fizetésének emelésére. A költségeket a honvédelmi tárca állja majd.