Az MSZP szerint a kormány a betegekkel fizetteti meg a gyógyszerkassza hiányát <br/>

Vágólapra másolva!
A kormány keddi döntésének következtében júliustól hat százalékkal drágulnak az államilag támogatott gyógyszerek. Az MSZP szerint viszont ennél nagyobb mértékű lesz a tényleges drágulás. A nem támogatott készítmények például 10 százalékkal emelkednek. A szocialisták úgy vélik, a gyógyszerkassza hiányának következményeit a betegekre és a gyógyszerészekre hárítja a kormány. Az egészségügyi miniszter szerint viszont a gyógyszerkasszában 25-27 milliárd forintnyi plusz forrás áll rendelkezésre az egyensúly fenntartásához. Mikola szerint nem spórolás folyik, hanem a költségnövekedés megfékezése.
Vágólapra másolva!

A Magyar Szocialista Párt a keddi kormánydöntések fényében úgy ítéli meg, hogy Mikola István végképp bebizonyította alkalmatlanságát az egészségügyi tárca irányítására. A kormány - a szocialisták szerint - a gyógyszerkassza hiányának következményeit a betegekre és a gyógyszerészekre hárítja, azaz felelőtlen spórolásának következményeit másokkal fizetteti meg.

Az MSZP szerint Mikola István nem tájékoztatta megfelelően a közvéleményt a gyógyszertérítési díjak, a lakossági terhek július 1-én éltbe lépő valóságos változásáról - közölte Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának szocialista elnöke.

Kökény Mihály kijelentette: a forgalomban lévő és támogatásban részesülő patikaszerek drágulásán túlmenően a recept nélkül kapható termékek ára az idén már másodszor nő, újabb 8-10 százalékkal. Az antibiotikumok ára ennél nagyobb mértékben emelkedik, támogatásukat 70-ről 50 százalékra csökkentették.

Mikola István egészségügyi miniszter szerint - a szocialista politikus állításával ellentétben- a gyógyszerkasszában 25-27 milliárd forintnyi plusz forrás áll rendelkezésre az egyensúly fenntartásához. Mikola István álláspontja szerint "nem spórolás folyik, hanem az indokolatlan költségnövekedés megfékezése".

Mikola szerint negatív nyilatkozatával Kökény Mihály beavatkozott a Magyar Gyógyszerész Kamarával folytatott tárgyalásokba, ezzel megzavarta a közvéleményt és a patikusokat is - közölte a miniszter.

Kökény Mihály úgy véli, a kormány a betegekre és a patikusokra hárítja a gyógyszerkassza hiányának következményeit. Mikola István szerint azonban a kormány döntése éppen a betegek érdekében történt. - A 120 jól jövedelmező, nagy forgalmú patika érdekeit védelmező Kökény Mihály jobban tenné, ha a betegek tömegeit venné védelmébe, és a több mint kétezer kis gyógyszertár érdekeit próbálná képviselni.

Mikola István közölte: a gyógyszerárrés újraszabályozásával a kormány éppen azt kívánja elérni, hogy a lakosságnak ne kelljen még további súlyos milliárdokat kifizetnie a gyógyuláshoz szükséges készítmények megvásárlásakor.

(MTI)

Korábban:

( 2001. június 12.)