Tanúból gyanúsítottá válhat a Fekete Angyal munkatársa <br/>

Vágólapra másolva!
Minden valószínűség szerint rövidesen újabb gyanúsítottja lesz a kórházi sorozatgyilkosság ügyében folytatott rendőrségi nyomozásnak. A Magyar Hírlap úgy tudja, a régóta várt igazságügyi orvos szakértői vélemények kézhezvétele után ebben a minőségben idéznék a Fekete Angyalként elhíresült kórházi nővér, Faludi Tímea egyik munkatársát.
Vágólapra másolva!

Elképzelhető, hogy nem egyedül ül a vádlottak padjára Faludi Tímea, a 21 gyilkossággal gyanúsított kórházi nővér. A lap úgy tudja, a nyomozás utolsó szakaszában gyanúsítottként hallgatnák ki a Nyírő Gyula Kórház egyik ápolóját, aki maga is szemtanúja volt a Fekete Angyal halálos beavatkozásának.

Ismert, hogy Faludi Tímeát azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy idős, esetenként gyógyíthatatlan beteg ápoltaknak vénásan adott be nyugtatót és kábítószereket, halálukat okozva ezzel. A 22 éves nővér elismerte, hogy 21 személynek adott be az éjszakai műszak idején halálos oldatot. A példátlan ügyben indított nyomozás legelején ismertté vált, hogy Tímea egyik fiatal kollégája előtt is adott be orvosi engedély nélkül injekciót kiszemelt áldozatainak. Ám a szemtanút mindeddig csak tanúként hallgatták ki a rendőrök.

A lap információi szerint már az eljárás kezdetén felvetődött a fiatalember esetleges büntetőjogi felelőssége. Ám a nyomozók a döntés előtt szeretnék megismerni az igazságügyi orvos szakértői véleményt, amely esetleg kimondaná a nővér cselekménye és a betegek halála közötti közvetlen ok-okozati összefüggést. Ez esetben nagy valószínűséggel nem kerülhető el az esetet némi késéssel feletteseinek jelentő ápoló gyanúsítotti idézése.

A lap értesülései szerint az orvos szakértők nem javasolták a nyomozás vezetőinek a Fekete Angyal egyetlen áldozatának exhumálását sem. Megítélésük szerint ugyanis a betegek vénájába juttatott gyógyszerek ennyi idő elteltével már nehezen mutathatók ki, s nem lehetne bizonyítékként felhasználni Tímea nővér cselekményének megítéléséhez.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2001. március 7.)