Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Gyógyszerész Kamara<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Gyógyszerész Kamara a kormány gyógyszerekre vonatkozó árrés-rendeletének felülvizsgálatát kéri az Alkotmánybíróságtól jövő héten - mondták az [origo]-nak a kamaránál. A kamara elnöksége rövid- és hosszú távra is károsnak ítéli az intézkedést, mert az súlyosan veszélyezteti a lakosság gyógyszerellátását és a gyógyszertárak működését.
Vágólapra másolva!

A kedden elfogadott kormányrendelet értelmében 6,3 százalékkal emelkedik július 1-jétől a társadalombiztosító által támogatott készítmények ára. A rendelet három évre előre szabályozza az áremelkedés mértékét. E szerint jövő év közepétől 2,8 százalékos drágulásra számíthatunk. Két év múlva pedig az akkori infláció 70 százalékával emelkedhetnek a gyógyszerárak.

Mikola István egészségügyi miniszter elmondta: számításai szerint nem fognak növekedni érezhető mértékben a lakossági kiadások a rendeletnek köszönhetően. A társadalombiztosításnak 6,5 milliárd forint támogatáskiáramlást jelent az új rendszer. Július 1-jétől 3501 forintnál befagyasztották az árrést, efelett a gyógyszertár minden dobozra 630 forintos plusz bevételt számolhat el.

A kamara országos elnöksége szerint a kormány készítményekre vonatkozó árrés-rendelete sérti a tulajdonhoz való jogot, ezért annak felülvizsgálatát kéri az Alkotmánybíróságtól. A testület elfogadhatatlannak tartja a gyógyszerek árrésének csökkentését, mert az elmaradó bevételek miatt számos patika léte kerülhet veszélybe.

A gyógyszerészek az ártörvény megszegéséért is bírósághoz forulnak - tájékoztatták az [origo]-t a Gyógyszerész Kamaránál. Az ártörvény kimondja, hogy a hatósági áras termékeken lévő hasznot csak addig szabad csökkenteni, amíg az nem teszi lehetetlenné a tisztes megélhetést.

A kormányrendelet következtében idén körülbelül 4
milliárd forinttal kevesebb bevétellel számolhatnak a patikusok. A Magyar Gyógyszerész Kamara határozata szerint a szervezet minden lehetséges jogi eszközt is igénybe kíván venni az árrés-rendelet megváltoztatása érdekében. Az elnökség a gyógyszerészek tiltakozásának koordinálására különbizottságot hoz létre, amely mindent megtesz a lakosság hiteles tájékoztatása érdekében. A kamara kifejezte szándékát, hogy a gyógyszerészek tiltakozásai nem akadályozhatják a betegek ellátását.

Az elnökség tájékoztatja az európai országokban működő társkamarákat is a magyar gyógyszerészek körében kialakult helyzetről és támogatásukat kéri annak megoldásához.

A kamara országos elnöksége országos gyógyszerész gyűlést és küldöttközgyűlést hív össze június 23-ára. A gyűlésre meghívják a miniszterelnököt és az egészségügyi minisztert is. A kamara ugyanis kész a tárgyalások folytatására és az érdemi megállapodásra azokban a kérdésekben is, amelyek 2002 január 1-től stabilizálhatják a gyógyszertárak működését - tartalmazza közleményük.

[origo]