Ehalasztották Siklós Mária perét<br/>

Vágólapra másolva!
November 27-re halasztották azt a pert, melyet Siklós Mária indított az őt kamarai tagságából kizáró építészkamarai határozat megszüntetésére. A felperes képviselői zárt tárgyalást indítványoztak, ennek alátámasztására részletes írásbeli indoklást kért a bíróság. Siklóst tavaly zárta ki az építészkamara etikátlan és jogszerűtlen magatartása miatt.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróság elhalasztotta azt a pert, melyet Siklós Mária indított az Magyar Építész Kamara ellen, mert az kizárta tagjai közül. A MÉK ezzel a határozatával a Budapesti Építész Kamara elsőfokon hozott határozatát hagyta jóvá. Siklós Mária a Fővárosi Bírósághoz fordult a kizáró határozat megsemmisítéséért.

A tárgyalás elhalasztás amiatt vált szükségessé, mert a felperes képviselői zárt tárgyalást kezdeményeztek. A zárt tárgyalás elrendeléséhez a bíróság részletes írásbeli indoklást kért a felperes képviselőitől.

Ezen kívül a bíróság az alperesnél is iratpótlást rendelt el, mivel ott meg közbeavatkozás történt, vagyis az alperes segítségére sietett a Siklós Máriát első fokon sorai közül kizáró Budapesti Építész Kamara jogi képviselője. Itt ezért a bíróság bekérte az első fokon való kizárásban keletkezett iratanyagot. A kitűzött új tárgyalási határnap 2001. November 27.

Siklós Máriát - a Nemzeti Színház tervezőjét - jogszerűtlen és etikátlan magatartása miatt zárta ki tagjai közül az építészkamara.

[origo]