A minisztérium megalapozottnak látja a Bánk bán költségvetését <br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Megalapozatlan vádaskodásnak tartja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Tóth András állításait a Bánk bán című operafilm költségvetésével összefüggésben. A szocialista képviselő azt állítja, hogy a most készülő szuperprodukció gyártása közben mintegy 150 millió forintot kísérelhetnek meg kiemelni a költségekből. Tóth a filmet készítő Ezüsthajó Kft.-től származó dokumentumok és feljegyzések alapján azt feltételezi, hogy fiktív a forgatás 766 milliós költségkerete. Az iratok ugyanis arra utalnak, hogy készült egy reálisabb büdzsé is mindössze 610 millióról. Mindemellett a kulturális tárca - az eredeti szerződést megváltoztatva - még az idén átutalja a Bánk bán teljes összegét az Ezüsthajónak. Tóth András azt mondta, ma írja meg levelét a tárca vezetőjének, kérve az ügy kivizsgálását. Tóth azt tartaná egészségesnek, ha gyanúja beigazolódása esetén a két költségvetés közötti több mint 150 millió forintos különbözetet annak a 26 filmnek a gyártására fordítanák, amelyet pénzhiány miatt a Mozgókép Alapítvány idén nem tud támogatni.

A dokumentumok hitelességének vizsgálata ugyan még folyamatban van, de Tóth András nem tartja elhamarkodottnak, hogy gyanúját a szakértői vélemény megszületése előtt nyilvánosságra hozta. A politikus a Népszavának úgy fogalmazott, hogy az iratok csak megerősítik mindazt, amit a filmes szakma és a kétkedők már nyílt titokként emlegettek korábban is.

A szaktárca közleményében megütközésének adott hangot, Tóth András gyanúsítgatásait olyanoknak minősítve, amelyek nemcsak egyes személyekre, de a produkció egészére nézve sértőek. Érthetetlen a minisztérium számára, hogy a szocialista politikus miért fordult a sajtóhoz azután, hogy a politikai államtitkár felkínálta: az érintettek hozzájárulásával betekinthet a film támogatási szerződésébe. A minisztériumi közlemény szerint a gyártási költségigényt az 1999-ben rendszeresített módon ellenőrizte a tárca, és ezután ítélte oda a 766 milliót - ettől eltérő büdzsé pedig soha nem készült. Azt, hogy az Ezüsthajó még az idén megkapja a pénzt, a kommüniké azzal indokolja, hogy "a produkció a nézők megelégedésére december 31-ig teljesen elkészülhessen".

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. május 27.)