Az FKGP-vel szemben nyújtana alternatívát két kisgazda szövetség<br/>

Vágólapra másolva!
A Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége és a Kisgazda Szövetség közösen készül fel a 2002-es választásokra. A két szervezet fő célja, hogy valós alternatívát nyújtson a Torgyán vezette kisgazdapárttal szemben.
Vágólapra másolva!

A Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége és a Kisgazda Szövetség képviselői úgy döntöttek, hogy a 2002-es országgyűlési választásokra közösen készülnek fel - közölte Szabó János és Cseh Sándor, a két szervezet elnöke, budapesti együttes ülésüket követően.

A két szervezet képviselői kijelentették: "várják azok csatlakozását, akik még nem találták meg helyüket, és egyetértenek azokkal a célkitűzésekkel, amelyek a tényleges kisgazda értékeket képviselik".

Elhatározták azt is, hogy a jövőben kölcsönösen tájékoztatják egymást a tervezett rendezvényeikről, és lehetőség szerint azokon közösen részt vesznek, egyben felhívják minden kisgazda figyelmét az összefogásra, a szimpatizánsokat pedig a kisgazda mozgalomhoz való visszatérésre.

A két kisgazda szervezet együttműködésének célja az érdekképviselet nélkül maradt kisgazda társadalom közös megszólítása és valós alternatíva felmutatása a Torgyán József vezette FKGP-vel szemben - tudatták a vezetők.

A szövetségek megbeszélésén a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségének képviseletében Szabó János honvédelmi miniszter, Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter, Balogh Gyula parlamenti képviselő és Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető vett részt, a Kisgazda Szövetséget pedig Cseh Sándor, Nikházy Gábor és Utassy Béla tisztségviselők képviselték.

(MTI)