A kulturális tárca szerint kizárt a visszaélés a Bánk bán költségvetésével<br/>

Vágólapra másolva!
A Tóth András szocialista képviselő által kért írásszakértői vélemény szerint a hivatalos Bánk bán költségvetést ugyanaz az ember írta alá, aki a politikus birtokában lévő kézzel írt második költségvetést készítette. Ez a személy a szakértők szerint az Ezüsthajó Kft. gyártásvezetője, Endrődy Balázs. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) megfelelőnek tartja az általa alkalmazott ellenőrzési rendszert. Szerintük csak azokat a számlákat fizetik ki, ami mögött tényleges teljesítés áll, így nem tartanak a visszaéléstől. Tóth azonban úgy látja, ekkora tételnél nem lehet hatékony a visszaellenőrzés, és fel sem fog tűnni, ha 150 milliót kiemelnek a hivatalos költségvetésből. A politikus azt fontolgatja, hogy jogi útra tereli az ügyet.
Vágólapra másolva!

Tóth András birtokában egy olyan kézzel írt papír van, amely nettó 84 millióval kevesebb költséggel számol, mint a hivatalos, az NKÖM-hez benyújtott 766 milliós költségvetés. Ehhez jönne 56 millió a szervezési díjból, 15 millió forint várható megtakarítás, és 10 százalékot számolnak a pénzkivétel költségeire - mondta Tóth az [origo]-nak.

A politikus elmondta: az Ezüsthajó Kft-től - nem hivatalos úton - további dokumentumokhoz jutott. Ezeket írásszakértők megvizsgálták. A szakértők szerint a kézzel írt költségvetés attól az Endrődy Balázstól származik, aki az Ezüsthajó Kft. gyártásvezetője, és ő írta alá a hivatalos, 766 milliós költségvetést is.

"Tény, hogy a 766 milliós költségvetést megfejelték, és a különbséget elszórták a különböző tételekhez. 150 millió nem kell a film készítéséhez" - állítja Tóth. A politikus azt várja a minisztériumtól, hogy vonják el az általa feleslegesnek tartott 150 milliót, és azt más, a Magyar Mozgókép Alapítványnál támogatásra váró produkciók kapják meg. "Jelenleg 26 produkció vár támogatásra" - közölte a szocialista képviselő. Hozzátette: hétfő óta nem reagál a minisztérium.

Tóth szerint egyértelműen hiteles forrásból származik a dokumentum. "Képviselőként kötelező törvényes eljárásokat kezdeményeznem" - mondta a politikus az [origo]-nak. "Az ügyészségi feljelentést elég nehéz elkerülni" - tette hozzá. Tóth egyelőre még szakértőkkel, ügyvédekkel egyeztet arról, milyen lépéseket tegyen. Lehetősége van állampolgári kezdeményezéssel élni vagy országgyűlési képviselőként a legfőbb ügyészhez, Polt Péterhez fordulhat kérdéssel, amire 15 napon belül választ kell kapnia. Ugyanakkor büntető feljelentést is tehet. Tóth az [origo]-nak azt mondta: várhatóan a jövő hét elején lép az ügyben.

Havasi Bertalan, az NKÖM sajtóosztályának munkatársa nem osztja Tóth aggodalmait. "A minisztériumhoz egy költségvetés érkezett, egy 766 milliós, ezt előzetesen ellenőrizték az 1999-ben megállapított rendszer alapján és támogatásra érdemesnek találták" - mondta. Hozzátette: ez egy keretösszeg, a 766 millióból az Ezüsthajó Kft. annyit kap, amivel el tud számolni.

Havasi az [origo]-nak azt mondta: több ütemben zajlik az elszámolás. Amíg az előző támogatási összeggel nem számolt el a cég, nem kapja meg a következő összeget. Tíz naponta a cégnek be kell nyújtania a számlákat a szakmai ellenőrzést végző supervisorhoz, jelen esetben a MOKÉP Rt-nek. A szerződésben szerepel, hogy ha a cég indokolatlanul eltér a költségvetéstől, a különbözetet kötelező visszafizetnie. Emellett tételes elszámolási kötelezettsége is van. Havasi szerint így az ellenőrzésnél - mivel "szakmai szemek is nézik a számlákat" - kitűnne, ha bárki vissza próbálna élni a támogatással.

2001-ben három ütemben történik a kifizetés. Május 17-én és június 4-én 200-200 millió forintot fizettek ki, ám ekkor még nem történt meg a tételes elszámolás. Ezt most kell elkészítenie a cégnek ahhoz, hogy megkapja a harmadik összeget, 120 millió forintot június 25-én. Az NKÖM tervei szerint - bár a hivatalos végső határidő 2002. március 30. - év végéig átutalják a fennmaradó 246 millió forintot is. Erről az összegről azonban még újabb támogatási megállapodást kötnek ugyanúgy, mint az eddigiekről is - tette hozzá Havasi. Ezenkívül 2001. szeptember 15-ig tételes elszámolásra is sor kerül az NKÖM és az Ezüsthajó Kft. között. A minisztérium így biztosítottnak látja, hogy ne lehessen visszaélést elkövetni.

Tóth Andrást azonban nem nyugtatja meg a minisztérium válasza. "Kételkedek, mert a normák rendkívül viszonylagosak" - mondta az [origo]-nak. Szerinte a visszaellenőrzés során nem tudják kiszűrni, hogy valóban 15-ször vettek-e fel egy jelenetet vagy csak háromszor; hány méter drapériát vagy lécet használtak fel a díszletekhez; hányszor utaztak le a forgatás helyszínére. "Ki állapítja meg, hogy arányos vagy aránytalan összeg szerepel-e a számlán. Ezt csak az tudja, aki benne van a buliban" - állítja Tóth.

Endrődy Balázst az [origo]-nak nem sikerült elérnie.

Kapcsándi Dóra

Ajánló:

Korábban:

(2001. június 22.)