<P><FONT face="Arial" size="4"><FONT size="2">Szétesett a jugoszláv és a szerb koalíció</FONT> </

Vágólapra másolva!
Kilépett a kormányzó koalícióból Kostunica pártja Milosevic kiadatása miatt. Korábban a miniszterelnök benyújtotta lemondását pártjának. A jugoszláv kormány emiatt ma rendkívüli ülést tart.
Vágólapra másolva!
Vojislav Kostunica jugoszláv elnök pártja, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) Slobodan Milosevic exelnök hágai kiadatása miatt úgy döntött, hogy kiválik a kormányzó reformista pártszövetség, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) tömörülés parlamenti csoportjából mind a szerb, mind pedig a szövetségi törvényhozásban, és szorgalmazza mindkét kormány átalakítását, jelentette az MTI.

A párt vezetői szerint ez nem jelenti azt, hogy teljesen hátat fordítanának a tizennyolc pártot tömörítő szövetségnek, amely tavaly októberben megbuktatta Milosevicet. A párt közleményében elítélte a szerb kormány "felelőtlen döntését" Milosevic kiadásáról. A DSS "a legerélyesebben elítéli a szerb kormány felelőtlen döntését, amely a közlemény szerint fenyegeti az alkotmányos rendet és feszültséget kelt a társadalomban.

A montenegrói Szocialista Néppárt (SNP) soraiból érkező szövetségi kormányfő, Zoran Zizic és minisztertársai korábban benyújtott lemondását elfogadta a párt főbizottsága. A lemondás miatt délután rendkívüli ülést tart a jugoszláv kormány.