Meghalt Jack Lemmon

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Két rossz vénember: Matthau és Lemmon
Szinte napra pontosan egy évvel Walter Matthau halála után elment a "furcsa pár" másik tagja is, Jack Lemmon. Matthau és Lemmon elválaszthatatlan barátok voltak az életben, és társak a mozivásznon. Nyolc filmben játszottak együtt, köztük a Sógorom, a zugügyvéd, valamint a Furcsa pár és a Szomszéd nője mindig zöldebb című komédiában (utóbbi kettőből egy-egy folytatás is készült).

Matthau elvesztése nagyon megviselte Lemmont, halálának oka azonban sokkal prózaibb: daganatos megbetegedés miatt fellépő komplikációk vitték el a 77. évében járó veterán színészt.

Jack Lemmon 1925. február 8-án született Bostonban, John Uhler Lemmon III néven. A Harvard Egyetemen tanult, a színészettel is ott kezdett foglalkozni. 1949 és 1952 között tévésorozatokban szerepelt, első játékfilmjét 1954-ben forgatta. A következő évben készült Mister Roberts című filmben nyújtott alakításáért a legjobb mellékszereplőnek járó Oscarral jutalmazták. Pályafutása során további hét alkalommal jelölték az Amerikai Filmakadémia díjára, és még egyszer meg is kapta, 1974-ben, mint legjobb férfiszínész.

Lemmon sokoldalú színészegyéniség volt, de főként drámákban és vígjátékokban remekelt. Előbbiek közül kiemelkedik a Kína-szindróma című atomkatasztófa-film és a görög Costa-Gavras politikai thrillere, az Eltűntnek nyilvánítva, de játszott Oliver Stone JFK-jében és a Rövidre vágva című Robert Altman-filmben is. A közönség viszont a könnyed komédiái révén szerette meg, és szereti a mai napig. Legismertebb szerepe a maffia elől menekülő, magát nőnek álcázó dzsesszzenész az 1959-ben Marilyn Monroe-val és Tony Curtisszel közösen forgatott Van aki forrón szereti-ben. Billy Wilder filmjét tavaly minden idők legjobb vígjátékának választotta az Amerikai Filmintézet. További klasszikus, feledhetetlen komédiái az Irma, te édes, a Sógorom, a zugügyvéd, a Legénylakás, a Furcsa pár. Utolsó játékfilmszerepe is a nevettetést szolgálta: 1998-ban épp a Furcsa pár folytatásában morgolódott egymással ő és Walter Matthau, rossz vénemberek módjára.

Pályafutása során mindössze egyszer állt a másik oldalon: 1971-ben rendezte a Csakazértis nagypapa című filmet, melynek főszerepét Walter Matthau-ra osztotta, természetesen.

Filmjeiben Lemmon ugyanazt a szeretni- és szánnivaló figurát jelenítette meg: az untermannt, a jó szándékú kisembert, akit jóhiszeműségének köszönhetően kihasználnak vagy palira vesznek. Emberiessége nagyon hiányozni fog.