Vissza kell adnia a pénzt a Gyermekrák Alapítványnak

Vágólapra másolva!
Vissza kell fizetnie a több mint 102 millió forintot a Gyermekrák Alapítványnak - áll a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében. Ezzel megváltoztatta a Fővárosi Bíróság elsőfokú döntését, valamint elutasította az alapítvány azon kérését, hogy tekintse jogosultnak az adófelajánlásokra.
Vágólapra másolva!

A Népszava információi szerint a Legfelső Bíróság megváltoztatta a Fővárosi Bíróság elsőfokú határozatát és elutasította a Gyermekrák Alapítvány korábbi kérelmét, miszerint tekintse jogosultnak az egyszázalékos felajánlásokra. Mint azt megírtuk, az elsőfokú bírósági határozat szerint az APEH azért nem perelheti vissza az alapítvány számára összegyűlt adófelajánlásokat, mert azt korábban már kiutalta számára: jóllehet, tudta, nem jogosult az egy százalékokra.

A lap úgy értesült, hogy a bírósági indoklás szerint az előző ítélettel szemben az adóhivatal mégsem követett el súlyos jogsértést, amikor értesítést küldött a felajánlás összegéről, illetve a pénz kiutalásáról. Az értesítő ugyanis, az indoklás értelmében olyan irat, amely nem minősül a jogosultság fennállását felülbíráló határozatnak. Így a bíróság szerint kizárólag azt kellett megvizsgálni, hogy tudta-e igazolni az alapítvány, hogy jogosult az egyszázalékos adófelajánlásokra vagy sem.

A Legfelsőbb Bíróság megállapítja azt is: az alapítvány nem lehet az adófelajánlások kedvezményezettje, mivel nem felel meg a törvényi előírásoknak. Amikor ugyanis a lakosság rendelkezett az adóegyszázalékokról, a társaság még nem működött három éve.

Mint ismert: a Gyermekrák Alapítvány két év alatt összesen 236 millió forintot gyűjtött össze adófelajánlásokból úgy, hogy a törvényi előírások szerint arra nem volt jogosult. 1999-ben, illetve 2000-ben ugyanis még nem telt el három év az alapítása óta, ez pedig feltétele annak, hogy valaki részesüljön a lakossági adóegyszázalékokból.

Az APEH többször jelezte a szervezetnek, ne kampányoljon, ugyanis nem jogosult a felajánlásokra. Ennek ellenére az APEH 1999-ben még kiutalta az összegyűlt 102 millió forintot, a 2000-ben felajánlott 134 millió kifizetését viszont már megtagadta, s még a korábban kiutalt összeget is visszakövetelte. Később kiderült: belső szakmai hiba miatt került a több mint százmillió forint az alapítvány számlájára. Az adóhatóság bírósághoz fordult, ahol azért utasították el a hivatal beadványát, mert súlyosan jogsértőnek minősítették azt, hogy maga utalta ki az összeget, annak ellenére, hogy tudta, az alapítvány nem jogosult arra. Ezt változtatta meg a most született jogerős döntés.

Balogh István, az alapítvány elnöke nem kívánt reagálni a bíróság döntésére.

(Népszava)

Korábban:

Nem nyomoznak a Gyermekrák Alapítvány ügyében