Katonai radarfelvétel bizonyíthatja, hogy vihar okozta a Cessna-tragédiát

Vágólapra másolva!
Egyre biztosabbá válik, hogy a három héttel ezelőtti Cessna-balesetet a hatalmas vihar okozta. Ezt támasztják alá azok a felvételek is, amelyeket egy katonai radar készített a repülő levegőben töltött utolsó pillanatairól.
Vágólapra másolva!

Múlt hét hétfőn kezdődött meg a június 14-én este lezuhant a Cessna-210-es roncsainak a műszaki szemléje. A vizsgálatok egyre inkább azt igazolják, hogy a hat halálos áldozatot követelő balesetet a vihar okozta. A zuhanás előtti pillanatokról előkerültek olyan felvétek is, amelyeket egy katonai radar készített. A baleset vizsgálatának lezárása után egyértelműen megállapítható lesz majd, hogy mi történt. A vizsgálat végleges eredménye legkorábban néhány hét múlva várható.

Pető György, a Légügyi Igazgatóság kommunikációs igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy egy katonai radar az eddig ismertnél részletesebb felbontású képeket rögzített a repülő levegőben töltött utolsó pillanatairól. A felvételen látszik, hogy a gép légáramlatba került, és akkora terhelés érte, hogy a jobb szárnya levált. Pető György elmondta, hogy a szárny leválása és a Cessna korábbi sérülése között valószínűleg nincs összefüggés, mivel ekkora viharban egy korábban soha nem javított gép szárnya is leválhatott volna.