A rendőrség és az ügyészség vitája miatt késnek a tavalyi adatok

Vágólapra másolva!
Hónapok óta tartó huzavona teszi lehetetlenné a 2000. évi hiteles bűnügyi statisztika közzétételét. A rendőrség folyamatosan vitatja az ügyészség adatait egyes bűncselekmények kapcsán, emiatt nem tudni, mikor készülhet el a tavalyi jelentés végleges számsora. Várhatóan késik az idei első félévi statisztika is.
Vágólapra másolva!

Hamarosan az idei első félévi bűnügyi statisztikákat is közzé kellene tennie a rendőrségnek és az ügyészségnek, de még a tavalyi adatokat sem sikerült véglegesíteniük. Pintér Sándor belügyminiszter a napokban egy országos értekezleten kiemelte: szeretnék tartani a bűncselekmények 450 ezres évenkénti számát, ugyanakkor csökkenteni a lakosságot irritáló bűncselekményeket.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ez év februárjában ugyan sajtótájékoztatóján közzétette a bűnözés - általa nyilvántartott - adatait, azonban az Egységes Rendőrségi és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika ezt a számsort "nem fogadta be". A 2000. év bűnügyi helyzetéről szóló információk ezért még mindig nem jelenhettek meg.

Dr. Garamvölgyi László ezredes, az ORFK kommunikációs igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, ismeretei szerint az úgynevezett áthúzódó ügyek számának megítélése kapcsán alakult ki vita az ügyészséggel. Ezek azonban nem jelentenek komoly eltérést. Amíg azonban nem sikerül egyeztetniük, addig nem tekinthető véglegesnek a statisztika. Az ezredes szerint a vitára okot adó hibát minden valószínűség szerint a rendőrségen követhették el.

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) hónapok óta nem tudja nyomdába küldeni az ERÜBS anyagát, mert a rendőrség, illetve a BM illetékeseivel nem tudnak megegyezni egyes vagyon elleni, illetve gazdasági ügyek adataiban - mondta az LÜ illetékese, Horváth Ferencné. A statisztikai részleg már százoldalnyira rúgó levelezést folytatott az adatszolgáltatókkal, de végleges megoldás még mindig nem született. Kezdetben több ezer ügy adatain folyt a vita, ezt azóta mintegy ötszázra sikerült "lealkudniuk". A hiteles számsor összeállításának időpontja azonban még mindig bizonytalan.

A statisztika elkészítését végző nyomda rövidesen nyári szünetet tart, így az sem lehetetlen, hogy csupán 2001 őszére készül el a 2000. évi adatokat tartalmazó hiteles nyomtatvány. Emiatt várhatóan késik az idei első félévi jelentés is. Az egységes bűnügyi statisztikai adatszolgáltatás történetében a jelenleg kialakult patthelyzet példa nélküli.