Vágólapra másolva!
Az önkormányzati belterületi földek megváltásával összefüggésben éjszakákba nyúló adategyeztetésekről számolt be a Fővárosi Bíróságon Tocsik Márta volt titkárnője, a jogásznő nevéről ismert büntetőper hétfői tárgyalásán.
Vágólapra másolva!

Tocsik Mártát az 1996-ban kipattant privatizációs botrány nyomán csalással vádolja az ügyészség. A vád szerint az ÁPV Rt. el nem végzett munkáért juttatott Tocsik Mártának 1996-ban 804 millió forintos sikerdíjat az önkormányzati belterületi földek megváltása kapcsán.

A bíróság előtti tanúvallomásában Tocsik Márta volt titkárnője elmondta: az önkormányzatok egy Tocsiktól kapott űrlapon közölték a privatizált cégek területe után igényelt megváltási összeget, valamint a követelésüket megalapozó adatokat.

A titkárnő szerint szerződések és cégdokumentumok alapján egyenként hasonlították össze Tocsik Márta irodájában az önkormányzatok, illetve a helyhatóságokat képviselő Vektor Rt. által megadott adatokat a dokumentumokban szereplő számokkal.

A titkárnő tanúvallomásában felidézte azt is, hogy Tocsik Mártát számos polgármester, illetve önkormányzati megbízott kereste meg irodájában. Közülük egyesekkel csendesen, az erőszakosabbakkal pedig hangos vita után állapodott meg Tocsik Márta az ÁPV Rt. nevében a belterületi földek megvásárlásáról.

A titkárnő szólt arról is, hogy Liszkai Péter, a per másodrendű vádlottja, az ÁPV Rt. volt jogi igazgatója többször járt a jogásznő Vörösmarty téri irodájában.

A tanú bíróság előtti magyarázata szerint a per vádlottjai közül Boldvai László és Budai György neve külön oldalon szerepelt telefonregiszterében, hogyha hívják, akkor soron kívül kapcsolja be őket Tocsik Mártához.

A volt titkárnő beszámolt arról is, hogy a perben szintén vádlott Vitos Zoltán több alkalommal kereste telefonon Tocsik Mártát, és egyszer személyesen is vitt borítékot az irodába.

A Tocsik-perben a Fővárosi Főügyészség zsarolás bűntettével vádolja Boldvai László szocialista országgyűlési képviselőt, aki 1996-ban az MSZP pénztárnoka volt, illetve Budai György szabad demokratákhoz közel álló üzletembert, Vitos Zoltán esetében pedig - mivel az ügyészség szerint cselekményeiben Boldai Lászlóhoz köthető - bűnsegédként elkövetett zsarolás bűntette a vád minősítése.

A tárgyalás Budai György titkárának meghallgatásával folytatódik.

Korábban:

Tocsik ellentmondásos vallomásait próbálják tisztázni a bíróságon