Fideszes látszatszervezetek kaptak ingatlant<BR/>

Vágólapra másolva!
A Halász János fideszes országgyűlési képviselő által vezetett ingatlanjuttató parlamenti albizottság Hajdúböszörményben olyan civil szervezeteknek adott ingatlanokat, amelyek egy helyi fideszes politikus nevéhez köthetők. A helyiek szerint ezek "látszatszervezetek". A vesztesek Polt Péter főügyészhez fordulnak, s kérik a tulajdonba adási szerződések megsemmisítését.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben az ellenzék, valamint számos civil szervezet részéről erős bírálat érte a parlament ingatlanjuttató albizottságának döntéseit. A Hajdú-Bihar megyei MSZP szerint a fideszes Halász János vezette testület a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által kiírt pályázat elbírálása során a megyében indokolatlanul osztott szét értékes ingatlanokat a Fideszhez és a Független Kisgazdapárthoz közel álló civil szervezetek között.

Az albizottság munkáját Hajdúböszörményben is komoly bírálattal illetik, kiderült ugyanis, hogy olyan civil szervezetek jutottak több ingatlanhoz a városban, amelyek Kathy Zsigmond helyi fideszes politikus nevéhez kapcsolhatók. A helyiek szerint ezek "látszatszervezetek", a valóságban nem működnek, társadalmi hasznosságuk tehát nem mérhető a helyi Vöröskeresztéhez, az önkéntes tűzoltókéhoz vagy a nagycsaládosok egyesületéhez, amelyek az albizottságnál hiába pályáztak a Kathy Zsigmond által jegyzett szervezeteknek juttatott ingatlanokra.