Vágólapra másolva!
Az [origo] információi szerint Mádl Ferenc köztársasági elnök a napokban megnevezi új jelöltjét az adatvédelmi országgyűlési biztosi posztra. Az előző jelölt, Maczonkai Mihály, nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást a parlamentben. Az MSZP szakmailag kifogásolta Maczonkait, míg az SZDSZ a korábbi ombudsmant, Majtényi Lászlót látta volna szívesen a poszton.
Vágólapra másolva!

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, általános helyettesét és a kisebbségi ombudsmant egy hónapja, június 19-én választotta meg az Országgyűlés. Mádl Ferenc negyedik jelöltje, az adatvédelmi biztosnak szánt Maczonkai Mihály azonban nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást. Maczonkai 198 igen és 123 nem szavazatot kapott.

Az MSZP azzal indokolta döntését, hogy Maczonkainak semmilyen szakmai háttere nincs a poszthoz. Maczonkai szakterülete ugyanis a jogszociológia, bizottsági meghallgatásán maga is elismerte, hogy adatvédelemmel eddig nem foglalkozott. Az SZDSZ pedig ragaszkodott a korábbi ombudsman, Majtényi László újraválasztásához.

Bár az MSZP és az SZDSZ sürgette a köztársasági elnököt, hogy mielőbb kezdjék meg a hatpárti egyeztetéseket az ombudsmanról, ez nem történt meg. Az [origo] úgy tudja: Mádl a napokban megnevezi az új jelöltet.

Majtényi mandátuma július 1-jén járt le. Átmenetileg az általános ombudsman, Lenkovics Barnabás foglalkozik az adatvédelemmel, de a hatósági jogköröket - például a titkos iratokba való betekintési jogot, a titkos minősítés feloldását - nem gyakorolhatja. Lenkovics nem vesz át egyetlen, az előde által már elindított ügyet sem.

[origo]