Életmentő műtétet hajtottak végre az ágasegyházi kettős gyilkoson<BR/>

Vágólapra másolva!
Életmentő műtétet hajtottak végre azon az ágasegyházi férfin, aki pénteken éjjel végzett élettársával és annak 24 éves lányával.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, a 49 éves férfi először 44 éves élettársával végzett, majd nevelt lányát is agyonlőtte, végül pedig fejbe lőtte magát fegyverével. A családi tragédiát 17 éves, közös lányuk vette észre, aki ideg-összeroppanást kapott a látottak miatt.


A lány azóta már elhagyhatta a kórházat, jelenleg rokonoknál pihen. A gyilkossággal gyanúsított férfin életmentő fejműtétet hajtottak végre, de még mindig eszméletlen állapotban fekszik a Bács-Kiskun megyei kórház intenzív osztályán. Az orvosok egyelőre nem tudták megmondani, hogy a beteg felgyógyul-e valaha, állapota továbbra is válságos.


A rendőrök többek között azt is szeretnék kideríteni, hogy igaz-e a faluban hallható szóbeszéd, miszerint a gyilkos korábban már egy román férfinak 100 ezer forintot ajánlott föl, hogy élettársát megölje, és szeretnék azt is kideríteni, hogy vajon ki verte össze a későbbi áldozatot a gyilkosság előtt néhány nappal.
A családi tragédia vagyonmegosztási vita miatt robbant ki, a férfinak az ítélet szerint rövid időn belül el kellett volna hagynia a házat és műhelyét is, amely megélhetését biztosította.

Korábban: Kiköltözése előtt megölte családját