Parlamenti helyekre pályázik a Roma Összefogás Pártja

Vágólapra másolva!
A Magyarországi Roma Összefogás Pártja vasárnap programismertető megyei nagygyűlést tartott az Ózd közeli Arlón. Szajkó Béla elnök a párt kiemelt céljai között említette, hogy képviselői a 2002-es választásokon bejussanak a törvényhozásba.
Vágólapra másolva!

Az Ózd közeli Arló község sportpályájára huszonhárom településéről érkezetteket Szajkó Béla, a Magyarországi Roma Összefogás Pártjának elnöke tájékoztatta a szervezet megalakulásának körülményeiről annak programjáról.

A párt alapvető programja, hogy képviselőiket bejuttassák a törvényhozásba - jelentette ki az elnök. A programban szerepel a munkanélküli segély megszüntetése. A párt szorgalmazni fogja, hogy a segély helyett a nagyvállalatok, és vállalkozók olyan adókedvezményben részesüljenek, melynek révén jelentős számban tudják majd foglalkoztatni a romákat.

Az elnök a program további fontos részeként említette a romák továbbtanulási lehetőségének megteremtését és finanszírozását, e nélkül ugyanis - mint mondta - nem képzelhető el a magyarországi roma lakosság felemelkedése. A gyereket, fiatalokat tehetségük és szorgalmuk függvényében támogatná a párt középiskolai és felsőfokú tanulmányaiban is.

Szajkó Béla elmondta, hogy a párt mögött már országszerte kétszázötvenezer roma sorakozott fel, közöttük a kisebbségi önkormányzatok és a helyi romaközösségek többsége.

Korábbi cikkünk: