A sok eső sem segít vizeinken

Vágólapra másolva!
Az elmúl hónapban esett meglepően sok eső nem emelte meg a Balaton vízszintjét. A folyóinkon tapasztalt vízszintemelkedés pedig gyorsan levonul, a Duna és a Tisza szintje is csökken átlagosan napi 30-40 centivel.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi napok időjárása – a meglepően sok eső – ellentmond a korábbi évek száraz nyarain tapasztalt kánikulának. A hol szakadó, hol özönvízszerűen ömlő eső viszont csak a nyaralni vágyóknak jelentős, mint vízügyi szakemberektől megtudtuk, ez vizeinkben nem hoz jelentős változást.

Az időjárás – annak ellenére, hogy mi szokatlanul esősnek látjuk – normális – mondta az [origo]-nak Suján Péter, az Országos Vízügyi Főigazgatóság ügyeletese. Suján szerint az idő most olyan, mint a 80-as években volt, és csak azért látjuk túlzottan esősnek a nyarat, mert az utóbbi évek forró nyarai miatt elszoktunk az esőtől. Az évszaknak megfelelően árhullámok természetesen vannak, de ezek gyorsan levonulnak.

A Balaton alacsony vízszintjéről már olvashattak az [origo] látogatói. Két évvel ezelőtt a vízszint Siófoknál 110 centiméter körül volt, most ez az érték 70 centiméter. A hónap eleji szinthez képest apadt öt centit, de talán az apadás folyamata lassult – tájékoztatta lapunkat Szabó Mályás, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója. Annak ellenére, hogy sok eső esett a napokban, és a nyáron tapasztalható átlagos csapadékmennyiségnél mindenképpen több esett, ez nem szivárgott le a Balatonba a vízgyűjtő területekről. Szabó Mátyás elmondta, hogy a telek 1998-ban és ’99-ben is csapadékosabbak voltak, ahogy az egész év is. A mostani tél azonban száraz volt. Az igazgató ennek ellenére optimista, reméli, hogy nagy baj nem lesz. De elképzelhető, hogy a vízszint leesik a nyár végére 50 centiméterre.

Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki ügyeletese, Benke György arról számolt be, hogy a Tisza vízszintje Szegednél 168 centiméteres, ami alacsonyabb az átlagnál. Elmondta, hogy vízszintemelkedés egyelőre nem mutatkozik a Körösön, a Maroson és a Tiszán sem, de később még jelentkezhet a napokban hullott csapadék hatása. Szegeden júliusban 17 milliméter csapadék esett, ami azt jelenti, hogy Szegedet elkerülték az utóbbi napok, sőt hetek esőzései. Ellenben Orosháza – Benke György szavaival – úszik a belvízben. Ez azért van, mert a városra egy nap alatt 90-100 milliméter csapadék hullott, ami kiteszi az éves átlag (500 mm.) egyötödét.

A Dunán Budapestnél ma reggel 442 centimétert mértek, ami mintegy 200 centivel magasabb az átlagosnál. Krémó Milán, a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság illetékese az [origo]-nak elmondta, ez mindenképpen jelentős emelkedés, de semmilyen óvintézkedésre nincs szükség, hiszen a kritikus határt nem érte el a vízszint. A továbbiakban apadásra számítanak a Duna középső szakaszán. A Dunán is tapasztalható napi 30-40 centiméteres apadás nem ad okot aggodalomra, hiszen a tavalyi forró nyáron például napi 60 centit is apadt a vízszint naponta.