Egy prostituált erőszakkal vádol egy rendőrt

Vágólapra másolva!
Egy 19 éves, feltételezhetően prostituált nő elmondása szerint egy rendőr az autóhoz bilincselte, és megerőszakolta.
Vágólapra másolva!

Egy 19 éves nő, feltételezhetően prostituált, csütörtökön reggel a BRFK panaszirodáján bejelentést tett.

A bejelentés alapján a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megkezdte a vizsgálatot. Gyanúsítás, őrizetbe vétel nem történt. A bejelentés szerint a szolgálatát egyedül teljesítő rendőr százados éjjel a Váci úton igazoltatta a lányt, beültette az autóba, a kerület elhagyatott részére vitte, és ott felajánlotta neki, ha közösül vele, elengedi. Ezután a lányt - előadása szerint - a rendőrtiszt a kocsi kapaszkodójához bilincselte, majd óvszerrel közösültek.

Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megjegyezte, hogy a feltételezett sértett nem feljelentést, hanem bejelentést tett a rendőrségen. Az ügyészségnek három napon belül kell döntenie arról, hogy a nyomozást elrendeli-e vagy megtagadja, esetleg a feljelentéskiegészítésről határoz.