Ötvenmillióért megy Esztergomba a korona

Vágólapra másolva!
Ötvenmillió forintba kerül a magyar Szent Korona egynapos augusztusi kirándulása. Nagyboldogasszony napja alkalmából ünnepélyesen átszállítják az esztergomi bazilikába, ahol Paskai László bíboros, esztergomi érsek celebrál ünnepi misét.
Vágólapra másolva!

A magyar koronát augusztus 15-én, kora reggel indítják útra a fővárosból a Budapest nevű hajón, és egy nyolc hajóból álló konvoj kíséri majd Esztergomig - mondta a Népszava kérdésére válaszolva Kovács Flórián, a Millennium Kormánybiztosi Hivatal hivatalvezetője. Az egykori királyi városban fél tízkor kezdődik az egész napos ünnepség. Ünnepélyes keretek között fogadják a Szent Koronát, és beviszik a bazilikába, ahol az oltár előtt helyezik majd el.

Fél tizenegykor Paskai László bíboros, esztergomi érsek celebrál Nagyboldogasszony-napi ünnepi misét, melyen részt vesznek majd a Szent Korona Testület tagjai is, azaz Orbán Viktor miniszterelnök, Mádl Ferenc köztársasági elnök, Áder János, az Országgyűlés elnöke, valamint Németh János, az Alkotmánybíróság és Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A hivatalvezető tájékoztatása szerint ez különleges mise lesz abból a szempontból is, hogy az egyház ezzel zárja majd le a millenniumi ünnepségsorozatot, s ezért kérte Paskai László a korona jelenlétét.

A mise és a déli harangszó után felavatják Melocco Miklós monumentális szobrát. Az István megkoronázása című monumentális alkotás abból az alkalomból készült, hogy Nagyboldogasszony napja Szent István király halálának évfordulója. A koronát délután négy órakor viszik vissza a hajóra.

A Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal az állampolgárok élénk érdeklődésére számít, ezért a koronát ingyen bárki megtekintheti tizenkettő és négy óra között. A nap lezárásaként Budapesten este nyolc órakor ünnepélyes menet kíséri vissza a Szent Koronát a Parlamentbe.

Kovács Flórián elmondta azt is, hogy a jeles nap költségeit nem számolták ki pontosan, de az aligha haladja majd meg az ötvenmillió forintot. A hevenyészett számítás nem tartalmazza az eseményt biztosító rendőrség, honvédség, tűzoltóság és a határőrség anyagi terheit, ennek költségeit az említett szervezetek magukra vállalták, ám a pontos összegről nem voltak hajlandóak felvilágosítást adni.