Vágólapra másolva!
Tévéelnökké választása ellenére folytatja munkáját a Budavári Önkormányzat képviselő-testületében Mendreczky Károly - írja a Népszabadság. A Magyar Televízió elnöke jövő hétfőn fogadóórát is tart a kerületi Fidesz-irodában..
Vágólapra másolva!

Az 1998-as választásokon Mendreczky Fidesz-színekben jutott be a képviselő-testületbe, ahol a kulturális és oktatási bizottság elnöke lett. Tévéelnökké választásakor azonban bejelentette, hogy lemond bizottsági elnöki tisztéről és felfüggeszti Fidesz-tagágát is - emlékeztet a Népszabadság. Teszi ezt annak ellenére - hangzott el a sajtótájékoztatón -, hogy a bizottsági elnök Mendreczky szerint nem esik a médiatörvény összeférhetetlenségre vonatkozó szabályozása alá, mivel az nem párttisztség. A tévéelnök szabadságát tölti, így a lap nem tudta megkérdezni arról sem, hogy átült-e a Budavári Önkormányzat Fidesz-frakciójából a függetlenek közé. Az MTV-től kapott tájékoztatás szerint Mendreczky korábban csak arra tett ígéretet, hogy lemond tisztségéről, arra nem, hogy visszaadja mandátumát is.

A Nemzetközi Sajtó Intézet a pályázati eredmény kihirdetése után Orbán Viktor kormányfőnek írt levélben aggodalmát fejezte ki Mendreczky kinevezése miatt, megemlítve az új elnök pártkötődését.