<P>Autópálya és diákhitel a téma a Fidesz elnökségi ülésén</P>

Vágólapra másolva!
A Fidesz csütörtöki elnökségi ülésén a magyarországi autópályaépítés gyakorlatával és a diákhitel-rendszer kérdésével foglalkoztak.
Vágólapra másolva!

A gazdasági vérkeringés fellendítéséhez elengedhetetlen az autópályák továbbépítése-mondta Rogán Antal, a Fidesz alelnöke. Az elnökségi ülésen az érintett megyék Fidesz-vezetői is ott voltak. Támogatják mind Debrecen és Nyíregyháza összekötését, a Nyíregyházát elkerülő út megépítését, és Záhony bekapcsolását, mind a két ország közös beruházásaként építendő romániai autópálya tervét. Nem derült ki, hogy az erdélyi autópálya építésében mennyire számítanak a magyar vállalkozói tőkére és mennyit kívánnak a költségvetésből erre áldozni. A Polgár utáni szakasz építése 2002-ben elkezdődik. A kormány kész az M5-ös pálya üzemeltetőivel a további tárgyalásokra, hogy minden magyar sztrádán matricával, lényegesen olcsóbban lehessen autózni.

A diákhitel bevezetésével új korszak kezdődik a magyar felsőoktatás történetében-reméli a Fidesz. A 14,8 százalékos kamattal fölvehető hitel egyedülálló, az azt ért kritikák torzítanak, mert jelenleg Magyarországon a fedezet nélkül fölvehető hitelek közül a legjutányosabbnál is 30 százalékos kamattal kell számolni, amit ráadásul 1 éven belül vissza kell fizetni. Az 1998-ban eltörölt tandíj, majd az ösztöndíjrendszer átalakítása után a diákhitel bevezetése végre valóban mindenkinek lehetővé teszi, hogy továbbtanulhasson.

Az alelnök elmondta, hogy a Fidesz mindig is a kisebb és olcsóbban működtethető parlament híve volt, de ez a párt véleménye szerint nem a kétkamarás szisztéma bevezetésével válna megvalósíthatóvá.