Az FKGP támogatja az Orbán elleni vizsgálatot

Vágólapra másolva!
A koalíciós FKGP elnöksége bejelentette, hogy a párt támogatja az ellenzék kezdeményezését a rendkívüli országgyűlés összehívására és azt is, hogy induljon vizsgálat Orbán Viktor miniszterelnök felelősségének megállapítására a Szabadi-, illetve Dunaferr-ügyben. Szabadi Bélát ugyanakkor továbbra is ártatlannak tartják.
Vágólapra másolva!

Az FKGP elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Gyimóthy Géza elnökhelyettes, az Országgyűlés alelnöke bejelentette, hogy az FKGP támogatja a rendkívüli Országgyűlés megtartását. "Veszélyben van a demokrácia, mert a Fidesz folyamatos törvényszegés után most a házszabályt is megsértve nem kívánja összehívni a rendkívüli ülést" - tette hozzá Dán János frakcióvezető-helyettes. A tanácskozást a múlt hét végén az MSZP és az SZDSZ kezdeményezte. Az ülés célja az lenne, hogy vizsgálóbizottságot állítsanak fel a miniszterelnök felelőségének tisztázására a Szabadi-, illetve a Dunaferr-ügyben. Az ellenzék szerint felmerül a gyanú, hogy Orbán Viktort is felelősség terheli az agrártárcánál történt viszaélések miatt, valamint azt is tisztázni akarják, hogy segített-e Orbán Viktor családja bányavállalkozásának, a Dunaferrtől megrendeléseket szerezni. "Nem az MSZP, vagy az SZDSZ támogatásáról van szó, hanem arról, hogy kiderüljön az igazság" - állították a kisgazdák.

A sajtótájékoztatón Torgyán József csak hallgatóként vett részt, ő maga nem kommentálta az eseményeket. Az FKGP elnöksége továbbra is ártatlannak tartja Szabadi Bélát és Torgyán Józsefet, és úgy gondolják, hogy Magyarországon a kancellári típusú kormányzati rendszer miatt a felelősség a kormányfőt terheli a kormány ügyei miatt. Bírálták továbbá a Fideszt amiatt, hogy ellopja a kisgazdák ötleteit az agrárkérdésekben és önálló sikernek könyveli el az FKGP által kidolgozott törvényjavaslatokat. Gyimóthy Géza azt mondta, elvárják, hogy a kisgazdapártot is ismerjék el a földműveléssel kapcsolatos javaslatok kidolgozójaként.

Arra a kérdésre, hogy ilyen körülmények között miért tartják fenn a koalíciós szerződést, Gyimóthy Géza azt mondta, hogy semmi esetre sem működnek együtt az MSZP-vel és az SZDSZ-szel, de nem hagyhatják szó nélkül a Fidesz magatartását sem. "Eddig a koalíció érdekét tartottuk szem előtt, de most már nem tudunk tovább hátrálni" - közölte Gyimóthy.

Szentgyörgyvölgyi Péter, az FKGP frakcióvezetője a napokban azt mondta, hogy a kisgazdák nem támogatják a rendkívüli ülést és a miniszterelnök elleni vizsgálatot, amire Dán János azt mondta, hogy eddig nem volt frakcióülés, így Szentgyörgyvölgyi csak a saját véleményét fogalmazhatta meg. Elvárják az FKGP képviselőitól, hogy az elnökség döntésének megfelelően szavazzanak a parlamentben. Bánk Attila volt frakcióvezető a polgári platform nevében azt mondta az [origo]-nak: továbbra sem támogatják a vizsgálóbizottságok felállítását, ezért nemmel fognak szavazni. "A frakció többi részére azonban nem tudok garanciát vállalni, és mint a nyilatkozatokból is kiderül, nincs egységes frakcióálláspont" - közölte. Hozzátette: épp az ilyen helyzetek miatt szorgalmazzák a frakció egységesítését.

Sem az ellenzék, sem a kormánypártok nem tartják jelentősnek az FKGP elnökségének bejelentését. Simicskó István, a Fidesz képviselője, nemzetbiztonsági államtitkár szerint elsősorban a hangulatkeltés szándéka vezérli azokat, akik rendkívüli Országgyűlést szorgalmaznak. A politikus szerint az ügyészség nyomozása mellett értelmetlen az Országgyűlésnek vizsgálóbizottságot létrehoznia a Szabadi-ügyben. "Magam is részt vettem már több vizsgálóbizottság munkájában, amelyek lehetőségei mindenki előtt ismertek" - mondta Simicskó. Hozzátette, hogy egyébként is szerencsétlennek tartaná az igazságszolgáltatás és a törvényhozás hatalmi ágainak összemosását ebben az ügyben. A Dunaferr esetében Simicskó azt mondta, hogy ebben az ügyben már hosszú ideje jelennek meg információk, sok kérdés és válasz elhangzott a parlamentben is, és szerinte most semmi olyen fejlemény nem derült ki, ami vizsgálóbizottség felállítását tenné indokoltá. Azzal kapcsolatban, hogy a koalíciós kisgazdapárt a Fidesszel elentétes álláspolton van ebben az ügyben, Simicskó elmondta, hogy nem akar véleményt alkotni egy másik párt belügyeiről, de reméli, csak arról van szó, hogy az FKGP tévesen ítéli meg a vizsgálóbizottságok felállításának szükségességét.

Herényi Károly, az MDF szóvivője nem akarta kommentálni a nyilatkozatot arra hivatkozva, hogy marginális kérdés, mit mond Torgyán József és pár embere. "A koalíciós együttműködés a frakción múlik, a frakció a hiteles forrás, minden attól függ, ők hogy döntenek" - mondta az [origo]-nak. A politikus szerint az sem számítana, ha Torgyán felmondaná a koalíciót, hiszen legfeljebb öt ember követné őt, a kisgazda többség nem.

Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője szerint végre a kisgazdák is érzik, hogy ha nem engedik a vizsgálóbizottságok felállítását, akkor nem vizsgálhatók a Fidesz-körüli gondok. További következtetéseket azonban Nagy nem akar levonni. "Nem hiszem, hogy túl kellene gondolkodnunk ezen a konkrét eseten. Volt már rá példa, hogy konkrét kérdésben együtt szavazott az MSZP és az FKGP" - közölte a szocialista frakcióvezető. Nagy szerint azt sem az ő dolguk minősíteni, hogy a kisgazdák kétféleképpen fogalmazták meg álláspontjukat az ügyben.

A kisgazdák döntését önmagában az SZDSZ helyesnek tartja, ám Kuncze Gábor, a párt elnöke felvetette azt a kérdést, vajon az elmúlt három évben miért nem így gondolkodtak a kisgazdák. Kuncze szerint mindenképpen össze kell hívni a rendkívüli ülést és fel kell állítani a vizsgálóbizottságokat, tehát ha a kisgazdák ezt támogatják, csak a Házszabálynak megfelelően cselekednek. "Felmerül ugyanakkor a kérdés, milyen jelentősége van ennek a bejelentésnek, amikor a kisgazdapártban ilyen belső problémák vannak, és egymásnak ellentmondóan nyilatkoznak" - tette hozzá az SZDSZ elnöke. Hozzátette: azt is érdekesnek tartja, miért gondolja úgy Torgyán József volt agrárminiszter, hogy ő nem felelős a Szabadi-ügyben.