<P>Tizenyolc órá várakoztak a magyar turisták egy görög benzinkútnál</P>

Vágólapra másolva!
Tizennyolc órát vártak a cserebuszra azok a magyar turisták, akik tegnap este Korfuról igyekeztek haza a Bella Tours egyik buszán. A turisták egy benzinkútnál töltötték az éjszakát. A cserebusz ma délután vette fel őket, az utasok várhatóan holnap dél körül érkeznek haza.
Vágólapra másolva!

Az turistákat Korfuról Budapestre szállító Neoplan típusú busz nem sokkal a szárazföldre érkezése után, tegnap este nyolc óra körül robbant le. A busz egy benzinkútnál vesztegelt, távol a nagyobb városoktól.

Az utat szervező Belle Tours utazási iroda vezetője elmondta az [origo]-nak, hogy a lehetőségekhez képest mindent megtettek az utasokért. Amint kiderült, hogy a sofőrök nem tudják a helyszínen üzemképessé tenni a buszt, cserejáratot indítottak Magyarországról. Eredeti tervüket, mely szerint egy görög busszal a görög határra, a cserebusz elé hozzák az utasokat, nem koronázta siker.

Az utazási iroda vezetője szerint a busz megfelelő technikai állapotban indult el, a hibát az okozta, hogy a kompon való átkeléskor megsérült a jármű. Az iroda tervezi, hogy kártérítést fizet az utasoknak, azonban mértékéről még a buszok üzemeltetőjével is egyeztetni kell.

A buszvezetők az éjszaka folyamán a busz büféjéből látták el az utasokat, a cserebusz megérkezése után pedig a buszokat uzemeltető cég meleg vacsorára hívta meg a turistákat. Az utasok az éjszakát a buszon töltötték, mivel nem sikerült ennyi ember számára szállást biztosítani - mondta el a Bella Tours ügyvezetője. A buszon körülbelül hatvanan utaztak

[origo]