Egymilliárdos kárenyhítés Bős-Nagymarosért

Vágólapra másolva!
A bős-nagymarosi vízierőmű-rendszer félbehagyott építése miatt károsult nyolc dunakanyari, illetve a folyó felső szakaszán lévő településnek juttatott a kormány kárenyhítés címén különböző ingatlanokat hozzávetőleg egymilliárd forint értékben.
Vágólapra másolva!

A felfüggesztett bős-nagymarosi beruházási munkálatok, majd a rekonstrukció következtében az érintett települések különböző mértékű károkat szenvedtek el, amelyek hatásai máig érződnek - mondta el Bardóczy Árpád, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság főosztályvezetője. Ezért döntött a kormány százhatvanezer négyzetméternyi állami tulajdonban lévő terület, továbbá különböző épületek önkormányzati tulajdonba adásáról. A károsult nyolc - dunakanyari, illetve a folyó felső szakaszán lévő - település polgármesterei már pontosan tudják is, hogy mire költik majd a pénzt.

Esztergomban egy rakparti részhez, Dunakilitin közparkhoz, Zebegényben szennyvíztisztító telephez, partszakaszhoz, Pilismaróton és Szobon kerékpárúthoz, zöldterülethez jutott most az önkormányzat. Nagymaros birtokába kerültek az évek óta üresen álló felvonulási épületek s két kilométernyi parti sétány, Visegrád pedig négyhektárnyi parti területet kapott meg. A tulajdonszerzés révén a legtöbb esetben nem csupán az ingatlanok értékével gyarapodnak az önkormányzatok, hanem a különféle pályázatokon való részvétel lehetőségével is. Legtöbben a Széchenyi-tervhez kötődő idegenforgalmi fejlesztésekbe készülnek bekapcsolódni.

Fadgyas Ferenc, Nagymaros alpolgármestere elmondta, hogy a parti sétányra növényeket telepítenek, lámpákat, padokat helyeznek el. A felvonulási lakótelepről még nem döntött az önkormányzat, a házakban - pályázati pénzből és saját költségvetésből - valószínűleg iskolát vagy művésztelepet rendeznek be.

Hadházy Sándor, Visegrád polgármestere elmondta: a tulajdonba kapott partszakaszt és környékét - szintén támogatást is megpályázva - kirándulócentrummá kívánják fejleszteni. Jachtkikötőt, csónakházat, sportpályákat építenek, fásítanak s befejezik a partrendezést.

Korábban: