Halálos fegyverbaleset a tatai laktanyában

Vágólapra másolva!
Egy éjszaka alatt két baleset is történt ugyanabban a laktanyában Tatán, ám a két eset között a parancsnok szerint nincs összefüggés. Egy tiszthelyettes meghalt, egy sorkatona karja megsérült.
Vágólapra másolva!

Péntek este 10 óra után egy 23 éves kazincbarcikai tiszthelyettes szolgálati pisztolya eddig ismeretlen okból elsült és a golyó a férfi szívét találta el. Békési István ezredes, a Klapka György Gépesített Lövészdandár parancsnoka az [origo] kérdésére elmondta, hogy az idegenkezűséget kizárják, de a vizsgálatok mindenre kiterjednek. Ugyancsak a tatai laktanyában, szombat hajnalban egy sorkatona saját hibájából belelőtt a bal karjába. A 20 éves férfi feltehetőleg játszott a gépkarabéllyal, amikor az elsült. A katonát kórházba szállították, kielégítő állapotban van. A felépülése után eljárás indul ellene, mert a parancsnok szerint azzal, hogy nem tartotta be a szabályokat mások életét is veszélyeztette.

[origo]