A Fidesz szerint Torgyánnak vége

Vágólapra másolva!
Torgyán József kisgazda pártelnök egyre élesebb kirohanásokat intéz koalíciós partnere, a Fidesz ellen. A koalíció legnagyobb pártja azonban válaszra sem méltatja a kijelentéseket. Több fideszes politikus úgy nyilatkozott az [origo]-nak: Torgyánnal nem érdemes foglalkozni, mert már semmilyen befolyása nincs, és a választópolgárokat sem érdekli, amit mond.
Vágólapra másolva!

Torgyán József az utóbbi időben már kémkedéssel, koncepciós perekkel vádolja a Fideszt. A legnagyobb koalíciós párt hivatalos álláspontja az, hogy nem reagálnak egy Torgyán-nyilatkozatra sem. Több fideszes politikus az [origo]-nak azt mondta: nem érdemes foglalkozni a kisgazda pártelnökkel.

A fideszesek szerint a kisgazdapárt és a frakció is már teljesen megosztott, ha Torgyán kilépne a koalícióból, akkor is legfeljebb öt ember követné. A kisgazda miniszterek és a frakció egy része viszont úgy nyilatkozott, hogy érdekük a koalíció fenntartása.

"Torgyán már nem tényező, ezért megpróbálja felhívni magára a figyelmet, és sajnálatot akar ébreszteni maga iránt" - mondta egy fideszes politikus. "Nem tud kilépni a koalícióból, mert semmi értelme nem lenne, nem tudna hová menni."

A fideszesek szerint nekik egyáltalán nem állt érdekükben az FKGP szétverése, hanem azt akarták, hogy egy biztos 8-10 százalékos szavazóbázissal induljanak a választásokon a kisgazdák, akikkel ismét koalíciót alkottak volna. Most azonban már nincs szükségük a kisgazdákra, mivel legutóbb kétéves költségvetést fogadtak el.

"Hiteltelen személlyé vált Torgyán. Többen is megkerestek a választókörzetemben, hogy miért mutyizik az MSZP-vel. Ha a szocialisták mellé sodródik, akkor vége Torgyánnak" - mondta egy fideszes országgyűlési képviselő az [origo]-nak. "Nem érdemes reagálni, mert az emberek már úgysem tudják követni, mi történik a kisgazdákkal. Szinte már a politikusok sem tudják követni, ki hova tartozik."

Egy másik képviselő szerint Torgyán azért tesz ilyen kijelentéseket, mert ezek után már senki sem meri letartóztatni. "Látványos, amit művel, a retorikájához hozzátartozik a meghökkentés. Végülis mindenki úgy nyilatkozik, ahogy akar, szólásszabadság van. A koalíció úgyis a parlamentben dől el, a kisgazda képviselők pedig érdekeltek annak fenntartásában."

A torgyánista kisgazda képviselők azonban egymagukban is tovább folytatják a nyilatkozatháborút. "A Fidesz lerázza magáról az egészet, mint kutya a vizet" - mondta Pallag László alelnök az [origo]-nak. "A Fidesz félrevezetett minket ´98-ban, és most fel akarják morzsolni a kisgazdákat" - közölte Czoma Kálmán alelnök. "Az ő dolguk, hogy nem foglalkoznak a nyialtkozatainkkal, mi pedig nem foglalkozunk azzal, nyilatkoznak-e. A választási kampányban azonban mindenhol hangoztatni fogjuk, hogy elbántak velünk" - tette hozzá a kisgazda alelnök.

Kapcsándi Dóra