Az FKGP polgári platformja támogatja az erdélyi autópálya-programot

Vágólapra másolva!
Az észak-erdélyi autópályatervvel kapcsolatban az Orbán Viktor miniszterelnök által képviselt állásponttal ért egyet a februárban alakult kisgazda Polgári Reform Platform. A tervek szerint felértékelődhet a kelet-magyarországi térség szerepe.
Vágólapra másolva!

Támogatjuk és Magyarország szempontjából is fontosnak tartjuk az észak-erdélyi autópálya megépítését – mondta el Horváth Béla képviselő, a Polgári Reform Platform tagja keddi sajtótájékoztatóján.

A politikus ecsetelte az észak-erdélyi autópálya megépítésének előnyeit hazánkra nézve. A tervek szerint 2005 előtt megépülő autópálya azt eredményezné, hogy a kelet-magyarországi térség szerepe nagyban felértékelődne. Itt bonyolódna ugyanis négy ország nemzetközi forgalma, és kialakulhatna egy Svájc nagyságú eurorégió.