Jövő hét hétfőn rendkívüli ülés a parlamentben

Vágólapra másolva!
Áder János házelnök azt javasolja, hogy a jövő héten hétfőn legyen a parlament ülése. A rendkívüli ülést az ellenzék kezdeményezte, hogy induljon vizsgálat a kormányfő felelősségének tisztázására a Szabadi- és a Dunaferr-ügyben.  A vizsgálóbizottságok felállítására azonban nincs sok esély.
Vágólapra másolva!

Az MSZP és az SZDSZ már több mint egy hete benyújtotta a szükséges számú aláírást, amely alapján a házelnök köteles összehívni a rendkívüli ülést. Az elnök azonban hagyományosan a házbizottságot hívja először össze, ahol javaslatot tesz az ülés időpontjára. A bizottság csütörtökön tárgyal és várhatóan támogatja az augusztus 13-i időpontot. Az ellenzék a rendkívüli ülés dátumaként egyébként éppen augusztus 7-ét jelölte meg indítványában, de az elnök élt azzal a jogával, hogy ettől fél hónapnál nem hosszabb idővel későbbi időpontra tehet javaslatot.

A rendkívüli ülésen először napirend előtti felszólalások lesznek, minden frakcióból egy szónók szólalhat fel, s ha a kormányt érintő ügyről van szó, akkor a kormány egy-egy tagja minden felszólalásra reagálhat. Ezután következik az ülés napirendjének megállapítása. A napirendre általában a házbizottság tagjai - ellenzékiek és kormánypártiak - közösen tesznek javaslatot. Gyakran előfordul azonban, és erre most is nagy az esély, hogy a házbizottságban már elkezdődik a vita, és ilyenkor az elnök javasolja a napirendet. A napirend elfogadásásáról általában a legegyszerűbb módon, kézfeltartással szavaznak. A kritikus döntéseknél azonban a frakciók élni szoktak azzal a jogukkal, hogy gépi szavazást kérnek. A leggyakrabban az ellenzék él ezzel a lehetőséggel, hogy bizonyítsa, nincs elég kormánypárti képviselő az ülésteremben, és határozatképtelen a parlament. Most azonban éppen a koalíció oldaláról várható hasonló lépés, mert feltételezhető, hogy a szabadságolások miatt kevés képviselő lesz a parlamentben, és a kormánypártiak azt szeretnék, hogy az Országgyűlés ne tárgyalja az ellenzék indítványait.

A napirenden az ellenzék javaslata szerint két vizsgálóbizottság felállítása szerepel. Az egyik azt nézné meg, hogy a miniszterelnököt terheli-e személyes felelősség amiatt, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban - a rendőrség és az ügyészség alapos gyanúja, valamint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megállapításai szerint - több százmilliós visszaélések történtek. Mint ismeretes, a tárca egyik volt államtitkára, Szabadi Béla és a minisztériumhoz tartozó állami tulajdonú társaságok több vezetője előzetes letartóztatásban van. A másik vizsgálóbizottságnak azt kellene tisztáznia, hogy Orbán Viktor közbenjárt-e az állami tulajdonú Dunaferrnél annak érdekében, hogy az édesapja bányavállalkozásától, a Dolomit Kft.-től vásároljanak mészkövet és dolomitot.

A vizsgálóbizottságok felállítását a kormány elvileg nem, gyakorlatilag azonban könnyen megakadályozhatja. Az ügy örök vita a koalíció és az ellenték között. A házszabály szerint ugyanis a képviselők egyötödének javaslatára a vizsgálóbizottságot fel kell állítani. A bizottság tagjait azonban az Országgyűlés választja meg, és ilyenkor van mód megakadályozni a testület létrehozását, amire már számtalan példa volt az elmúlt években. Az MSZP több mint 10 vizsgálóbizottság felállítását javasolta hiába. Tárgysorozatba sem vették a létrehozásukat.

A napirend elfogadásánál a Fidesz, az MDF és MIÉP várhatóan nemmel szavaz. Az FKGP Torgyán-hívő képviselői támogatják az ellenzék javaslatait, ám a pártelnökkel szembefordult frakciótagok és a független, de a kormányt támogató kisgazda képviselők leszavazzák az indítványokat. Az MSZP és SZDSZ természetesen támogatja a napirendet és a vizsgálóbizottságokat is.

A rendkívüli ülés biztos pontja csak a napirend előtti felszólalások hagyományos rituáléja, a napirend elfogadása bizonytalan, a vizsgálóbizottságok felállítására pedig a jelenlegi helyzetben nincs sok esély.

[origo]

Ajánlat: