Mikola nem kapta meg az A8-as szuper Audit

Vágólapra másolva!
A miniszterek közül egyedüliként egy több mint 15 millió forintos, extrákkal felszerelt Audi A8-as gépkocsit rendeltek az év elején Mikola Istvánnak. Az egészségügyi miniszter a jogszabályok szerint jogosult az autóra, azt mégsem vehette át.
Vágólapra másolva!

Listaáron legalább 25 millió forint, de közbeszerzéssel is több mint 15 millióba kerül az a gépkocsi, amit nem sokkal ez év eleji hivatalba lépése után igényeltek a tárca első emberének az Egészségügyi Minisztériumban.

A Magyar Hírlap birtokában lévő dokumentumok szerint a MEH hivatalos beszállítójának, a Porsche Hungáriának január 5-én megküldött rendelés egy, a MEH Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) által közzétett listán szereplő 2,8 literes motorral felszerelt, 193 lóerős V6-os Audi A8-as Quattro Triptronic autóra szólt. Egy hónappal később azonban - az MKGI jóváhagyásával - a minisztérium módosította a megrendelést, és azt kérték, hogy az autót 3,7-es motorral szereljék fel.

Az extrák iránti igény azonban nem változott: Mikola István egy aluezüst metálszínű, bőrkárpitozású, navigációs rendszerrel, elöl-hátul parkolóradarral és sebességváltózárral felszerelt Audi A8-as gépkocsit kívánt megvásárolni. Mint az MKGI igazgatóhelyettesétől, Kétszeri Lászlótól a lap megtudta: ilyen autóra, illetve egyáltalán A8-as Audira rajta kívül nem tartott igényt más miniszter. Korábban is csak a legfőbb ügyésznek volt ilyen gépkocsija.

A 2.8-as Audi A8-as Quattro Triptronic listaára egyébként - extrák nélkül - 22,2 millió forint, 3.7-es motorral pedig 24,3 millió. Az egészségügyi miniszter autója ugyanakkor ennél olcsóbb lett volna, a Porsche Hungária ugyanis jelentős, több mint 35 százalékos kedvezményt ad a MEH-nek - mondta Kétszeri László. Vagyis Mikola István autója a minisztériumnak - az extrákkal együtt - "csak" 15-17 millió forintba került volna.

Az autót végül mégsem vásárolta meg a tárca. A megrendelést lemondták, a minisztérium helyettes államtitkárának tájékoztatása szerint az eltérő jogértelmezés miatt. Az állami vezetői juttatásokról szóló kormányrendelet szerint ugyanis egy minisztert ma Magyarországon egy magas kategóriájú és egy, legfeljebb felső-közép kategóriájú személygépkocsi illeti meg, a MEH szerint azonban az MKGI listáján szereplő felső kategóriás Audi A8-as nem egyenlő a nagy kategóriával - mondta Ivády Vilmos helyettes államtitkár. (Ebből az autóból egyébként a 2001 eleje és 2002 vége közötti időszakban mindössze öt szerezhető be az MKGI interneten is közzétett listája szerint. Ebből pedig már következtetni lehet arra, hogy ezt a kategóriát már nem a minisztereknek szánják.)

A lap információi szerint Mikola István azért nem vehette birtokba a gépkocsit, mert a tervezett autóvásárlásról értesülve a kormányfő nemtetszésének adott hangot, amiért minisztere luxusautóval kíván járni.

Mikola István azóta is a tárca két korábban vásárolt autóját, egy Saabot, illetve egy A6-os Audit használja. A full extrás Audit pedig - közölte Ivády Vilmos - várhatóan a Köztársasági Őrezred veszi meg, és az autóban az egészségügyi miniszter helyett magas rangú külföldi vendégek utaznak majd.