Ügyvédi beadvány egy műsor alapján

Vágólapra másolva!
Egy televíziós műsorban elhangzottak alapján kéri ismét Szabadi Béla szabadlábra helyezését Szőgyényi József. Az ügyvéd elmondta, hogy Sódor István fővárosi főügyész az előzetesről folytatott beszélgetésen úgy fogalmazott, a letartóztatásnak a lehető legrövidebb ideig kell tartania. Szőgyényi József ezek alapján úgy gondolja: itt az alkalom, hogy az ügyészség bebizonyítsa, komolyan beszél.
Vágólapra másolva!

Szabadi Bélát még júniusban helyezték előzetes letartóztatásba. Az FVM volt államtitkárát 15 rendbeli jelentős és 3 rendbeli különösen nagy kárt okozó hűtlen kezeléssel, továbbá igen költségesnek bizonyult külföldi utazásai kapcsán jelentős kárt okozó csalással gyanúsítja a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal.

Szabadi védője úgy véli, nem indokolt a volt államtitkár fogva tartása, ezért időről időre újabb beadványokban kéri az ügyészségtől és a bíróságtól is védence szabadlábra helyezését. Eddig sikertelenül. A hatóságok ugyanis változatlanul úgy látják, továbbra is fennáll a veszélye a szökésnek vagy összebeszélésnek.

Sódor István kérdésünkre elmondta, fenntartja mindazt, amit a műsorban elmondott. Így azt is, hogy az előzetes letartóztatásnak a lehető legrövidebb ideig kell tartania. Ezzel azonban semmi újat nem mondott. Hiszen ezt a büntetőeljárási törvény is majdnem szó szerint így tartalmazza. Mint ahogyan azt is, hogy azonnal meg kell szüntetni az előzetes letartóztatást, ha indokai megszűnnek.

Korábban:

Szabadi marad a börtönben