Újabb kézigránát a Balatonban

Vágólapra másolva!
Második világháborús kézigránátot találtak pénteken este a balatonvilágosi partszakaszon. A gránáttal gyerekek játszottak, de szerencsére egy felnőtt észrevette őket, és időben közbelépet. A veszélyes tárgyat később rendőri biztosítás mellett, a helyszínen felrobbantották.
Vágólapra másolva!

A szovjet gyártmányú, nyeles kézigránátra gyerekek találtak rá a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Csokonai utcai üdülőjénél, a Balatonban. A gránáttal először játszottak, később dobálni kezdték a parton.

Szerencsére egy felnőtt észrevette őket, és időben közbelépett: biztonságba helyezte a gyerekeket és a kézigránátot, majd értesítette a hatóságokat.

Mivel a gránát nem volt szállítható állapotban, a tűzszerészek a helyszínen robbantották fel.

(MTI)