Robbanás történt egy budapesti panellakásban

Vágólapra másolva!
Vasárnap délután 17 órakor ismeretlen eredetű robbanás történt Budapesten, a XVII. kerületi Újlak utca 23. számú panelház harmadik emeletén. A robbanásnak egy súlyos és hét könnyebb sérültje van, akik közül négy főt a csepeli traumatológiára szállítottak. A detonáció következtében az egyik lakás erkélye, valamint egyik fala az utcára zuhant. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy szakértőik vizsgálják, mi okozhatta a robbanást. 
Vágólapra másolva!

Ismeretlen eredetű robbanás történt vasárnap nem sokkal 17 óra előtt Budapesten a XVII. kerületi Újlak utca 23. számú panelház harmadik emeletének egyik lakásában.

A robbanás következtében az egyik lakás erkélye, valamint egyik fala az utcára zuhant, a mennyezet félig beszakadt, egy személy súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, többen könnyebben megsérültek. A Fővárosi Tűzoltóság szakértői vizsgálják a robbanás okát .

Molnár Péter, a Tűzoltóság szóvivője az [origo] kérdésére elmondta, hogy az ötszintes, négyemeletes házat életveszélyesnek nyilvánították, és az épületből 16 családot kitelepítettek. A szóvivő tájékoztatása szerint a mentők egy személyt súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállítottak. További hét ember könnyebben sérült meg, közülük hármat a csepeli traumatológiára szállítottak, a többiek sérülését a helyszínen látták el.

A 12 autóval kivonuló negyven tűzoltó rövid idő alatt eloltotta a robbanás következtében keletkezet tüzet.

[origo]