Versenyeznek a forgalomirányítók

Vágólapra másolva!
Budapesten a Mester utca és a Vágóhíd utca kereszteződése kedden délelőtt Pest megyei forgalomirányító rendőrök mérik össze tudásukat.
Vágólapra másolva!

A versenyen 13 kapitányság két-két "versenyzője" áll a dobogóra ötperces időkeretben, hogy karjelzésekkel irányítsa a forgalmat. Ezután KRESZ-ismeretből vizsgáznak. Szigorú zsűri pontozza végül a mozgáskultúrát és a szakszerűséget. A verseny győztese részt vehet Pest megye színeiben a szeptember 6. és 8. között Zalaegerszegen megrendezésre kerülő országos döntőben.