<P class="MsoNormal">MSZP-s kérdések a Posta Tetra-rendszerével kapcsolatban

Vágólapra másolva!
Három szocialista képviselő 17 kérdést intézett a kormány tagjaihoz a TETRA rádiótávközlési rendszer kiépítésével kapcsolatban. Többek között arra várnak választ, hogy jogszerű-e a közbeszerzés mellőzése.
Vágólapra másolva!

Három szocialista parlamenti képviselő összesen 17 írásbeli választ igénylő kérdést intézett a kormány illetékes tagjaihoz a TETRA rádiótávközlési rendszer kiépítésével kapcsolatban, többek között azt firtatva: jogszerű-e a közbeszerzés mellőzése a szolgáltató kijelölésekor, illetve kivizsgálják-e annak okát, hogy a kormányzat korábbi nyilatkozatai szerinti beruházási összeg néhány hónap alatt mintegy háromszorosára emelkedett.

Az informatikai bizottság MSZP-s alelnöke, Molnár Gyula szerint a Magyar Posta környékén olyan lépések történnek, amelyek nem indokolhatók az alaptevékenység finanszírozásával. A TETRA-hálózat kapcsán úgy vélekedett: a kormány közbeszerzés nélkül, közpénzből, amerikai beruházást akar megvalósítani. - Úgy tűnik, hogy a Magyar Posta egyelőre még csak pénznyelő automatája a Fidesznek, hogy ebből hogyan lesz később pénz, arra mi is izgatottan várjuk a választ - mondta Molnár Gyula.