Feljelentéskiegészítés az M3-as ügyében

Vágólapra másolva!
A Legfőbb Ügyészség feljelentés kiegészítése céljából küldte tovább Keller László szocialista képviselő feljelentésének iratait a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek. Keller szerint egyes szakaszokon nem megfelelő az M3-as minősége, és egyes cégek el nem végzett munkákért vettek fel pénzt.
Vágólapra másolva!

A Legfőbb Ügyészség nyomozásfelügyeleti főosztálya feljelentéskiegészítés elrendelésének céljából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek továbbította az M3-as autópálya ügyében tett feljelentést - mondta el az [origo]-nak Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

A feljelentést Keller László szocialista képviselő tette ismeretlen tettes ellen múlt hét csütörtökön, a Legfőbb Ügyészségen. A politikus többek között azért fordult az ügyészséghez, mert úgy véli, hogy nem megfelelő minőségű az M3-as autópálya azon szakasza, ahol a Vegyépszer a kivitelező. A szocialista képviselő azt vizsgáltatná meg, hogy megfelelő minőségű-e az út, valamint feltételezi, hogy egyes vállalkozások el nem végzett munkákért vettek fel pénzeket.