A vállalkozók nem tartanának szabadnapot Nagyboldogasszony napján

Vágólapra másolva!
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének tagjainak körülbelül 85 százaléka nem ért egyet a kormány elképzelésével, hogy a jövőben augusztus 15-e, Nagyboldogasszony napja mindig munkaszüneti nap legyen.
Vágólapra másolva!

Károlyi Miklós, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára az [origo]-nak elmondta, hogy felmérést végeztek a tagjaik között. 300 vállalkozás vezetőjével tudtak beszélni, és a vállalkozók 85 százaléka azt mondta, hogy nem ért egyet magával az ötlettel, hogy munkaszüneti nap legyen Nagyboldogasszony napja, és azt is sérelmezték, hogy a kormány idén túl későn jelentette be, hogy javasolja a szabadnap kiadását. Idén a késői bejelentés miatt a munkahelyeken sok vita alakult ki: többen mindenáron ragaszkodtak a szabadnapjukhoz. A vállalkozások vezetői különböző indokokra hivatkozva nem értettek egyet a vallási ünnep munkaszüneti nappá tételével: volt, aki ideológiai, érzelmi, illetve üzleti alapon utasította el az elképzelést.

Az MSZOSZ (Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége) alelnöke, Wittich Tamás közölte: már évek óta szorgalmazzák a heti munkaidő csökkentését, így ehhez a célhoz illeszkedik az, hogy növekedjen az ünnepnapok száma. Ugyanakkor az MSZOSZ inkább a karácsony körüli szabadnapok számának növelését javasolná, például a december 24-e szabadnappá nyilvánítását. Wittich az [origo]-nak elmondta, hogy idén semmilyen egyeztetést nem kezdeményezett a kormány a szabadnapokkal kapcsolatban, pedig erre szükség lenne az MSZOSZ szerint.

Orbán Viktor miniszterelnök mai rádióinterjújában azt mondta, hogy a következő kormányzati ciklusban szeretnék Nagyboldogasszony napját munkaszüneti nappá nyilvánítani. Elmondta, hogy erről törvényt kell alkotni és nagyon komoly, részletekbe menő, hosszas egyeztetésekre van szükség a munkaadókkal, hogy senkit ne érjen gazdasági érdeksérelem. Orbán Viktor szerint a katolikusoknak egy régi sérelme, hogy Nagyboldogasszony napja nem munkaszüneti nap, noha a világ legtöbb országában az, ahol jelentős számú a katolikus hívek közössége.

Korábban az [origo] megkereste a nagyobb cégeket a munkaszüneti nappal kapcsolatban, és egyetlen céget talált, mely engedett a kormányfő kérésének. Az önkormányzatok kétharmadánál tartanak ma munkaszünetet, a fővárosi önkormányzatnál munkanap szerint dolgoznak. A kórházakban és a rendelőkben hétköznapi rendelést tartanak. A laktanyákban nem tartanak kiképzést.

Augusztus 15-e Szűz Mária Mennybevételének ünnepe. 1038-ban ezen a napon István király az országot Mária kezébe ajánlotta, amivel biztosította hazánk függetlenségét. Ez volt a történelem első országfelajánlása.