Őrizetbe vették az egyik emberkereskedőt

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették azt a férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy megvásárolt egy 31 éves nőt.
Vágólapra másolva!

Emberkereskedelem bűntette miatt bűnügyi őrizetbe vett egy nagylóki férfit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. Németh Lajos rendőr-alezredes elmondta: a 27 éves férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy százezer forintért "megvásárolt" egy 31 éves nőt, annak korábbi, dunaújvárosi "futtatójától".

A szóbeli megállapodás értelmében az új tulajdonos szexuális szolgáltatásokra, illetve arra tarthatott igényt, hogy a nő mosson és főzzön rá. Ezt mind a gyanúsított, mind a kihallgatott hölgy egybehangzóan állította. A dunaújvárosi "eladó" ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki.