Ellenőrzik a juttatott ingatlanok felhasználását

Vágólapra másolva!
A Fidesz frakciójának javaslata szerint minden megyében megvizsgálnának két olyan civil szervezetet, amely most lett kedvezményezett és két olyat, mely még az MSZP-SZDSZ koalíció alatt kapott ingatlant. Ha a vizsgált ingatlant nem az alapszabályban előírt módon használják, visszakerülne az állami tulajdonába. A vizsgálatok eredményességében nem hisz az ingatlanhoz nem jutott szervezeteket tömörítő Civilek Fóruma.
Vágólapra másolva!

A pályázatokon nyertes civil szervezetek az általuk aláírt vagyonátadási szerződés negyedik pontja szerint csak az alapszabályban meghatározott módon használhatják a kapott ingatlant. A szerződés szerint az ingatlan nem adható el és nem terhelhető. Az ingatlan felhasználását - a frakció tervei szerint - a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) munkatársai ellenőrzik majd. Ha a civil szervezet nem megfelelően, azaz nem közhasznú célok érdekében használja az ingatlant, a KVI jelentése alapján, visszakerül az államhoz.

"Szeptember elejétől megkezdődhet az ingatlanok felhasználásának vizsgálata, ha a bizottság az augusztus végi ülésen elfogadja a tervezetet. Erre nézve a bizottság ellenőrzési menetrendet is fog készíteni" - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Halász János frakcióvezető-helyettes, a társadalmi szervezetek bizottságán belül az ingatlanjuttatással foglalkozó albizottság elnöke. Mindehhez meg van a megfelelő háttér is - tette hozzá a képviselő - hiszen az ellenőrzéshez ott a működő ellenőrzési bizottság, létrehozható egy albizottság, és igénybe vehető a KVI apparátusa is.

A Fidesz frakció javaslatának értelmében, Budapesten és mind a tizenkilenc megyében górcső alá kerülne négy kedvezményezett ingatlan felhasználása. A négyből kettő azon ingatlanok közül kerülne ki, melyeket a most működő bizottság pályáztatott meg, kettőt pedig az MSZP-SZDSZ koalíció által, pályáztatás nélkül egyes szervezeteknek juttatottak közül választanának ki. Az [origo] kérdésére, hogy kinek a javaslata alapján választják majd ki az ország közel ötezer ingatlana közül a vizsgálandó nyolcvanat, Halász elmondta: "minden ilyen kérdésben a bizottság dönt, ahol várják az MSZP és az SZDSZ javaslatait is". Ha egy megyében négynél több esetben merül majd fel a vizsgálat szükségessége, azokat is megnézik majd.

A juttatások miatt az ellenzék és néhány társadalmi szervezet élesen bírálta a kormányt. Több olyan eset került nyilvánosságra, ahol a kedvezményezett szervezet vezetői közel álltak valamelyik kormánypárthoz. Az [origo] információi szerint Hajdúböszörmény három odaítélhető ingatlanának jelenlegi tulajdonosai, a fideszes politikus, Kathy Zsigmond nevéhez köthetők. Mindhárom szervezetet Kathy jegyezte be, mindháromnak ő az elnöke és háromból kettő az ő lakására van bejegyezve. A kérdésre, hogy az ilyen eseteket felül kívánja e vizsgálni az albizottság, Halász elmondta, hogy "nem az a fontos, hogy hány ingatlan van egy érdekcsoporthoz tartozó szervezetek kezében, hanem hogy azon ingatlanokat megfelelően, közhasznú célok érdekében használják e."

A bizottsági döntések jegyzőkönyvei jelenleg titkosak. Mind a Civilek Fóruma, mind az ellenzéki pártok kérték a titkosítás feloldását, eddig sikertelenül. Halász János elmondta, hogy levélben kérte a főtitkárt, hogy vitassák meg a jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalának kérdését.

Az [origo] megkeresésére Kövér László Géza, a Civilek Fórumának szóvivője elmondta: "az általunk figyelt ingatlanok 80-90 százalékán semminemű tevékenységet nem folytat a pályázatra megalakult civil szervezet. A kedvezményezettek egyszerűen kiadják az ingatlant és elteszik a bérleti díjat. A vizsgálatoktól nem várunk nagy eredményeket. Az ingatlanokat baráti alapon osztogatta a Fidesz, így nem lesz meglepő, ha a vizsgált ingatlanok működésében a bizottság mindent rendben talál. Elég csak pár nappal előbb odaszólni, hogy vizsgálat érkezik".

[origo]

Korábban:

Több civil szervezet lemond kapott ingatlanjairól