Tolvajok és rácsok akadályozzák a tűzoltókat

Vágólapra másolva!
A panelházak oltásánál az jelenti a legnagyobb problémát, hogy a tűzvédelmi berendezéseket (tűzoltó készülékek és tömlők) ellopják, vagy ha még van, akkor azt jól elzárják, nehogy ellopják. Emellett a lakók rácsokat szerelnek fel, ahová csak lehet. Ezeken pedig a tűzoltók csak egy 100 kilós felszereléssel tudnak átjutni, de ezt nem tartják maguknál, ezért általában vissza kell fordulniuk.
Vágólapra másolva!

Ezen a héten két olyan panelháztűz is volt Budapesten, amely nagy feladatot adott a tűzoltóknak. Az első szerdán hajnalban a XIX. kerületben történt, amikor egy 11 emeletes ház 9. emeleti lakása gyulladt ki, és teljesen kiégett A tűznek három halálos áldozata volt, és több sérültje. A következő csütörtök este történt, a X. kerületi Újhegyi lakótelepen. A 10 emeletes panel egyik lakásában keletkezett tűznek nem volt komoly sérültje, és a lángok nem terjedtek tovább. A tűz következtében mindkét lakás lakhatatlanná vált.

Későn érkezett a riasztás mindkét tűznél

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy az utóbbi két tűz ellenére sem mondható, hogy emelkedett volna a panellakásokban előforduló tüzek száma az egyéb esetekkel összehasonlítva. Az azonban kétségtelen, hogy a panelek oltását sok gond nehezíti. A mostani két konkrét esethez hozzátette, hogy mind a kétszer későn érkezett a riasztás, azaz a tűz már kiterjedt, mire kiérkeztek a szakemberek.

A házak tűzbiztonsági felszereltségéről megtudtuk, hogy valaha minden szinten volt egy tömlő, amire a tűzoltók rá tudták csatlakoztatni saját felszerelésüket. Sajnos ezek mára nem használhatók - tudtuk meg Molnár Pétertől -, mert vagy elzárt helyiségben vannak, vagy nem lehet hozzájuk férni. Leggyakrabban azért használhatatlanok, mert alapvető fontosságú részeit ellopták. A lopások miatt nincsenek tűzoltó készülékek sem az egyes szinteken, habár kötelezőek lennének.

Emberek életébe kerülhet 1-2 perc veszteség

Miután a szinteken a tűzcsapok nem működnek, a tűzoltók ezt nem is keresik. Az utcai vezetékekre csatlakozva végzik az oltást, saját felszereléssel, mert az biztonságosabb. Így lényegében csak 1-2 percet veszítenek, de sokszor az is emberek életébe kerülhet.

A menekülési utak nem szabályszerű állapota is nehezíti a mentési munkákat. Sokszor - a tiltás ellenére - rácsokkal zárják le a házak folyosóit. Ezen a tűzoltók sem tudnak átjutni, és a menekülő lakók sem. Sokszor a tetőre vezető kijárat lenne a megoldás, mert ezen keresztül át lehet jutni a másik ház lépcsőházába. Ám ezek is zárva vannak. Sok helyen azért zárnak mindent, mert beköltöznek a hajléktalanok a közös helyiségekbe, mint például a szemétledobó, vagy a tető felé vezető útról nyíló liftgépház. Ahogy Bakos Gyulától, a Kőbánya-Újhegyi Lakásfenntartó Szövetkezet elnökétől megtudtuk, az Újhegyi lakótelepen (ahol a legutóbbi tűz volt) a tetők ajtait az a kulcs nyitja, amelyik a bejárati ajtót. Ám erről sokan megfeledkeznek, vagy menekülés közben nem tudják magukkal vinni a kulcsot. Így ha felfelé menekülnek, csapdába eshetnek.

A tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy amikor a tűzoltók felmennek egy házba, először az oltáshoz szükséges eszközöket viszik magukkal. Amikor szembe találják magukat egy nyithatatlan ráccsal, akkor viszont szükségük van olyan felszerelésre, amivel kinyitják. Az ilyen rácsok bontásához szükséges felszerelés 100 kilós, amit nem kis feladat, és időveszteség felcipelni.

A tűzvédelmi szabályok be nem tartása elméletileg büntetendő. A folyosókat lezáró rácsok felszerelése is tilos. Ezt a rendszeres ellenőrzések alkalmával szóvá teszik, elvileg büntetés is kiszabható miattuk, de a helyzeten ez sem változtat. Molnár Péter elmondta, az például nem tilos, hogy a saját lakását körberácsozza valaki. Ettől függetlenül ez is problémát jelent a mentéskor. Továbbá sok esetben a folyosók lomtárként szolgálnak, ami szintén nehezíti a menekülést.

A lakás berendezése nincs biztosítva

Bakos Gyula a házak lakásbiztosításáról szólva elmondta, hogy a lakók által fizetett közös költségbe be van építve a biztosítási díj. Ennek nagysága lakásonként változik, azaz akinek kisebb a lakása, az kevesebbet fizet. A tömbökre szóló biztosításokra 30-40 százalékos kedvezményt is adnak a biztosítók. Ez azonban csak magára a házra vonatkozik, a benne lévő ingóságokra nem. Ha erre közösen kötnének biztosítást a lakók, akkor jobban járnának, de miután minden lakás felszereltsége különböző értékű, ezt nehéz megoldani. Az ingatlanra szóló közös biztosítások nem csak tűz, hanem minden elemi csapás ellen védelmet nyújtanak, például beázás, villámcsapás, elektromos zárlat stb. Egy lakó elmondása szerint lakótelepi lakásukra (54 nm.) és plusz külön az ingóságokra körülbelül havi 1500 forint a biztosítás. De sok lakónak ez megfizethetetlen.

[origo]