Vágólapra másolva!
A Magyarországon tárgyaló Simon Peresz izraeli külügyminiszter meggyőződött arról, hogy a magyar vezetésnek szándékában áll lépéseket tenni az anitiszemitizmus ellen. A MIÉP alelnökének Fradi ügyben tett zsidóellenes kijelentése kapcsán fontosnak tartotta megjegyezni, hogy voltak, akik elítélték az antiszemita megnyilvánulásokat.
Vágólapra másolva!

Martonyi János tárgyalásukon további befektetésekre bíztatta az izraeli üzletembereket. Szóba került az Izraelben fokozódó erőszak is. Peresz kijelentette, hajlandó találkozni Arafattal, a palesztinok vezetőjével, de a megbeszélés részletei még kidolgozatlanok.

Korábban: