Kocsis Tibor nyert Mezőlakon

Vágólapra másolva!
Kocsis Tibor független jelöltet választották Mezőlak polgármesterévé vasárnap a településen tartott időközi voksoláson.
Vágólapra másolva!

Varga Sándor, a választási bizottság elnöke közölte: az 1.103 lelket számláló Veszprém megyei település 882 választópolgárából 593 járult az urna elé, ami 67 százalékos részvételi arányt jelent.

A győztes Kocsis Tibor az érvényes szavazatok 42 százalékát szerezte meg, míg Horváth Lajos jelenlegi alpolgármester (független) 27, Szabó László (Fidesz) 23, Bán Gyula (független) 8 százalékot ért el.

Kocsis Tibor, aki 1990 és 1998 között már volt a falu polgármestere, elmondta: legfontosabb feladatának a csatornahálózat kiépítését, az úthálózat fejlesztését és a műemlék-épületek felújítását tartja.