Ma eldől, nyomoznak-e Tarlós ellen

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ma eldőlhet, megindítja-e a nyomozást a II-III. kerületi ügyészség a hivatali visszaélés miatt feljelentett Tarlós István ellen - tudta meg a Népszava. Az óbudai polgármester ügyében augusztus 10. óta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) folytatott vizsgálatot. Tizenöt napja volt arra, hogy eldöntse, megindítják vagy megtagadják a nyomozást. A határidő letelte előtt visszakerült az ügy a kerületi ügyészséghez. Így most újra rá vár a döntés. Tarlóst a Habeas Corpus Munkacsoport elnevezésű civil szervezet jelentette fel még július 12-én, azóta a különböző hivatalok egymásnak tologatják az aktákat.

Mint ismert, a Habeas Corpus azért jelentette fel a polgármestert, mert úgy vélték, hogy visszaélt hivatalával, amikor meg akarta akadályozni, hogy a homoszexuális szervezetek felvilágosító programokat tartsanak a Sziget fesztiválon. A fesztivál szervezői és Tarlós szerződést is kötöttek erről, amit később a szervezők egyoldalúan felmondtak. A civil szervezet úgy vélte, hogy Tarlós kényszerítette a szervezőket az említett szerződés aláírására. Ez egyebek között rögzíti, hogy "semmi néven rendezett homoszexuális jellegű felvilágosító műsorok nem lesznek". Az ominózus szerződés aláírói között szerepelt a BRFK közbiztonsági igazgatója és a III. kerületi rendőrkapitányság vezetője is, ezért a Habeas Corpus feljelentését a Fővárosi Főügyészségen tette meg.

Simon Zoltán