Polgármester-választás Gyöngyössolymoson

Vágólapra másolva!
Időközi polgármester választás kezdődött vasárnap reggel 6 órakor a Heves megyei Gyöngyössolymoson. A voksolás azért szükséges, mert devizaszabályok megszegése miatt jogerősen elítélték a volt polgármestert, aki ezek után lemondott.
Vágólapra másolva!

A választást azt követően írták ki, hogy májusban lemondott tisztségéről Lukács László, a 3250 lakosú település polgármestere, miután a devizaszabályok megszegése miatt jogerősen elítélte a Heves megyei Bíróság. A falu korábbi vezetője, aki egyébként 1980 óta állt a település élén, először tanácselnökként, majd polgármesterként, 1993-ban devizahatósági engedély nélkül vitte ki Romániába a község erdélyi testvértelepülésének a képviselőtestület által jóváhagyott pénzt.

Schósz Attiláné, a helyi választási iroda vezetője elmondta: a község 2638 szavazati joggal rendelkező lakosa három jelölt közül választhatja ki a falu jövendő első emberét. A függetlenként induló volt polgármester mellett az ugyancsak független Fülöp Pál mérnöktanár és a Fidesz - MPP, illetve a Független Kisgazdapárt színeiben induló Kerek Ákos vállalkozó száll versenybe a polgármesteri székért.