Orosházi György feljelentette Torgyán Józsefet

Vágólapra másolva!
Orosházi György kisgazda képviselő állítja: míg a független Torgyán József nem vesz részt a Parlament munkájában, mert állítólag táppénzen van, máshol sajtótájékoztatókat tart. A politikus szerint Torgyán ezért jogosulatlanul veszi fel képviselői fizetését.
Vágólapra másolva!

Torgyán József május 7-e óta független képviselő, mert kizárta soraiból a kisgazda frakció. Azóta nem jelenik meg a plenáris üléseken. A Házszabály értelmében minden képviselőnek kötelező részt vennie a plenáris üléseken, és ha a szavazatok egyharmadát nem adja le, igazolnia kell távollétének okát. Ellenkező esetben nem jogosult a tiszteletdíjra. Az igazolást a frakcióvezető adhatja ki, vagy orvosi igazolás szükséges.

"Torgyán József orvosi igazolást hozott, miszerint táppénzen van" - mondta Orosházi György az [origo]-nak. "Eszerint beteg. Ugyanakkor sajtótájékoztatókat tart a Belgrád rakparton és vidéki fórumokat tart." Orosházi szerint Torgyán jogosulatlanul veszi fel a képviselői díját, sőt azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az orvosi igazolással "nincs valami rendben". A képviselő ezért feljelentést tett a múlt héten a Fővárosi Főügyészségen.

Orosházi szerint, ha Torgyán továbbra sem jelenik meg a Parlamentben, le kell mondania mandátumáról.

A Fővárosi Főügyészséghez egyelőre még nem érkezett meg Orosházi feljelentése. Borbély Zoltán szóvivő azonban közölte: ha beérkezik, három napon belül továbbítaniuk kell a feljelentést a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalhoz. Ők döntenek majd, hogy vizsgálják-e az ügyet vagy sem, illetve feljelentés-kiegészítést rendelhetnek el.

[origo]