Rosszullét okozhatta a kazincbarcikai buszbalesetet

Vágólapra másolva!
Befejeződtek a szakértői vizsgálatok a kazincbarcikai buszbaleset ügyében. A szakértői vélemények és a szemtanúk beszámolói szerint valószínű, hogy a buszvezető rosszulléte okozhatta a három halálos áldozatot követelő tragédiát.
Vágólapra másolva!

Az igazságügyi orvos szakértői boncolás megállapította, hogy a sofőr rosszulléte miatt következhetett be az április 4-i kazincbarcikai buszbaleset. A Borsod Volán menetrend szerinti járata április 4-én szerdán reggel fél 6 előtt néhány perccel a BorsodChem 3-as kapujának bejáratánál, a 26-os úton szenvedett balesetet.

A Kazincbarcikáról Miskolc irányába menetrend szerint közlekedő, munkába igyekvőket szállító zsúfolt autóbusz körülbelül 60-70 kilométer per órás sebességgel letért az útról, és belerohant az út felett áthaladó csővezetéket tartó vasoszlopba. Az autóbusz elejébe mintegy öt méter mélységben belevágott a vastraverz. Az autóbusz vezetője azonnal szörnyethalt, és két utas is életét vesztette. Öten maradandó károsodást, 19-en nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. A buszon 42 utas tartózkodott.

A balesetet szenvedett jármű műszaki vizsgálata nem mutatott ki olyan műszaki hibát vagy karbantartási hiányosságot, ami a balesethez vezethetett volna. A busz fékjei, kormányberendezése és futóműve az ütközés előtt jó állapotban voltak.

Az orvos szakértői vizsgálat eredményei szerint a buszvezető nem volt egészséges, szívizomzatának és koszorúerének állapota alapján felléphetett nála átmenet keringési zavar, amely múló rosszullétet okozhatott. Az orvos szakértő feltárta elváltozások a szívizomban és a szívkoszorúérben az időszakos orvosi vizsgálatokon nem voltak kimutathatóak, és a sofőr háziorvosának sem volt róluk tudomása - tudta meg az [origo] az Országos Rendőr-főkapitányságon.

A szemtanúk beszámolói szerint a vezető sem a busz úttestről való lesodródásakor, sem a jelzőtáblával való ütközésekor nem próbálta meg elkerülni a balesetet. Ez az orvos szakértői vélemény figyelembevételével arra utal, hogy rosszullét léphetett fel nála, noha az utasok nem vettek észre ilyen jeleket rajta.