Kamerákkal figyelnék meg a dolgozókat

Vágólapra másolva!
Az általános ombudsman helyettese aggályosnak, jogvédők pedig egyenesen alkotmánysértőnek tartják az Igazságügyi Minisztérium (IM) egyik jogszabálytervezetét. Ez lehetőséget adna arra, hogy az iskolákban és a munkahelyeken kamerákkal figyeljék meg a dolgozókat, illetve a tanulókat. A tárca közleménye szerint azonban csak a felvételek felhasználását próbálják szabályozni.
Vágólapra másolva!

Az Igazságügyi Minisztérium javaslata szerint törvényben szabályoznák azt, hogy nyilvános helyek mellett oktatási intézményekben és munkahelyeken is kamerával figyelhessék meg az ott dolgozókat, illetve tanulókat. A Magyar Hírlap birtokába jutott tervezet szerint a kép- és hangfelvételeket 48 órán belül meg kell semmisíteni, kivéve, ha a felvételen bűncselekmény, szabálysértés vagy fegyelmi vétség gyanúja észlelhető.

A tervezetben szereplő rendelkezések a már amúgy is elterjedt megfigyelőrendszerek által megszerzett adatok és felvételek felhasználását szabályoznák - áll a minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében. Az európai adatvédelmi szakértők szerint vannak olyan társadalmi érdekek, amelyek indokolttá teszik az ilyen eszközök alkalmazását. Az Egyesült Királyság adatvédelmi felügyelője csupán korlátozó szabályozást dolgozott ki ebben a kérdésben.

Ennek ellenére Takács Albert helyettes ombudsman alkotmányossági szempontból aggályosnak tartja a tervezetet, mert indokolatlanul korlátozná a személyiségi jogokat. Ráadásul a rendszer kivitelezése is nagyon nehéz. Egyetlen diák, munkatárs, sőt vendég tiltakozása megakadályozná a felvételek készítését - fogalmazott az ombudsman, aki szerint nincs olyan közérdek, amely előbbre való bármilyen magánérdeknél.

Fridli Judit, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa egyenesen alkotmányellenesnek nevezte a tervezetet. Semmiképpen nem tartunk elképzelhetőnek egy olyan szabályozást, amely felhatalmazást ad arra, hogy valakit megfigyeljenek a magánszférában. Hiszen a diák nem csak tanórákon vesz részt az iskolában - jelentette ki.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Alkotmánybírósághoz fordul abban az esetben, ha a szaktárca nem vonja vissza tervezetét - nyilatkozta lapunknak Molnár Péter szóvivő. Mint mondta: nem szeretnénk a Kádár-rendszer III/III-as rendszerét technikailag fejlettebb szintre emelni. A PDSZ érdeklődésére a minisztériumban közölték: ők jót akartak ezzel. "Megdöbbentő, hogy az élet és a jogalkotói logika milyen messze tud esni egymástól" - tette hozzá a szóvivő.

Nagy-Britanniában van arra példa, hogy a dohányzó diákokat az iskolákban kamerákkal figyelik, de mivel ebben az országban van a legtöbb kamera fölszerelve a világon, ez inkább kivétel, mint példa - vélte Galántai Zoltán, a Technika az Emberért Alapítvány alapítója. Ez a szervezet a Soros Alapítvány támogatásával idén novemberben Magyarországon első ízben adja át a Nagy Testvér díjat. (A Nagy Testvér Orwell 1984 című regényére utal.) Idén az IM jó eséllyel pályázhat a címre - mondta Galántai Zoltán.

Biztonsági okokból ma is működnek kamerák a vállalatnál, és ezek felvételeit fel is használják, igaz, a személyiségi jogok maximális betartásával - nyilatkozta Müller Mihály, a Magyar Villamos Művek kommunikációs igazgatója. A vállalatnál a munkafegyelmet más eszközökkel is el tudják érni - hangsúlyozta az igazgató.

Felháborító, hajmeresztő és szégyenletes - így értékelte a tervezetet Fodor Gábor, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának szabaddemokrata tagja. - Súlyosan sérti a személyiségi jogokat, egyenesen Orwell világába vezet bennünket - véli a politikus.

-Nem szabad ilyen kamerákat munkahelyen alkalmazni, oktatási intézményben pedig egyenesen káros lenne elhelyezésük. Ezzel arra nevelnék a gyerekeket, hogy ne azért viselkedjenek jól, mert ez belülről jön, hanem azért, mert a kamera esetleg felveszi a rosszat - fogalmazott Fodor Gábor.

Az emberi jogi bizottság fideszes tagjai addig nem szeretnének nyilatkozni a tervezetről, amíg az a bizottság elé nem kerül - tájékoztatták lapunkat a Fidesz frakciójának sajtóirodáján.