Az SZDSZ szerint ellenőrizhetetlen a tanúvédelmi program

Vágólapra másolva!
A szabad demokraták szerint alkotmányellenes az új tanúvédelmi program, az FKGP szerint pedig nem elég szupertitkos.
Vágólapra másolva!

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára szerint az előterjesztés - amely akár a tanúk, a sértettek, valamint az igazságszolgáltatással együttműködő bűnbánó maffiózók "eltüntetését" is lehetővé tenné üldözőik elől - tovább növelheti a nyomozóhatóságok esélyeit a szervezett bűnözők elleni harcban. Elmondta: a tanúvédelmi programban részt vevők nem kerülnek luxuskörülmények közé, csupán létfenntartásukat és az új körülmények közé való beilleszkedésüket támogatják, valamint megóvják, segítik az érintetteket, és figyelik a sorsukat.

Gál Zoltán (MSZP) bírálta a kormányt amiatt, hogy ez elmúlt időszakban - a szervezett bűnözésre hivatkozva - plusz jogköröket kaptak a nyomozóhatóságok, amelyeket nem lehet ellenőrizni. Az ellenzéki politikus elmondta: az eredményesebb és hatékonyabb bűnüldözéshez anyagi eszközök, szakértelem, illetve erkölcsi tartás szükséges. "Ma egyikkel sem rendelkezik a rendőrség" - jelentette ki Gál Zoltán.

Pokol Béla (FKGP) szerint minél szűkebb körre szorul vissza az előzetes letartóztatás lehetősége, annál inkább szükség van tanúvédelmi programra. A kisgazda politikus támogatásra érdemesnek tartja a törvényjavaslatot, de megjegyezte: nem túl helyes polgárjogi jogviszony keretei között szabályozni a tanú és a rendőrség megállapodását. "Az egész tanúvédelem lényege a szupertitkosság, ami így nem valósul meg, hiszen ha bírósághoz fordul az érintett, akkor ezt a szerződést letétbe kell helyezni" - mondta. Pokol Béla. Emlékeztetett arra: Magyarország nemzetközileg elkötelezte magát, hogy határidőre elfogadja a törvényt.

Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) szerint a tanúvédelemről szóló előterjesztés nem felel meg az alkotmányosság feltételeinek, ezért azt nem tudják támogatni. Közölte: a javaslat nem oldja fel az ellentmondásokat, és - mint fogalmazott - az egész program ellenőrizetlen, illetve ellenőrizhetetlen. Az ellenzéki képviselő úgy látja: a tanúvédelmet a büntetőeljárási törvény keretein belül kellene szabályozni. Bírálta a tanúvédelemről kötött szerződés szabályozását, mert álláspontja szerint az kiszolgáltatottá teszi a tanút.

Korábban: